Hírek

2017.04.21. 09:31

Geréb Ágnes nem megy börtönbe

Címkék#Hírkereső

Enyhítette Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász büntetését a Fővárosi Törvényszék.

MW Központi Szerkesztőség

A 2012-ben két gyerek halála ügyében hozott kétéves fogházbüntetést helybenhagyta, de öt év próbaidőre felfüggesztette, a foglalkozástól való eltiltás idejét pedig tízről nyolc évre csökkentette.

A szülésznő öt éve húzódó otthonszülési ügyét a Fővárosi Ítélőtábla enyhítette. Geréb Ágnes és védője a korábbi 2012-es, kétéves jogerős fogházbüntetés ellen perújítási indítványt nyújtott be, újabb szakértői véleményekre hivatkozva.

Az ítélet két ügyben született meg: egyikben a szülésznő 2003 karácsonyán vezetett le ikerszülést, az első baba rendben megszületett, ikertestvére oxigénhiányos állapotba került, emiatt maradandó fogyatékosságot szenvedett és féléves korában meghalt.

A másik esetben Geréb 2007 szeptemberében vezette le szülést, a magzat válla azonban az édesanyja szeméremcsontjában elakadt, és a születést követően hosszan tartó újraélesztés sem vezetett eredményre. A 2012-es ítélet szerint a magzat halálát oxigénhiány és a kiszabadítására tett műfogások során bekövetkező nyaki gerincsérülés okozta.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék 2015 nyarán tartott megismételt eljárást. Ekkor az ügyész a korábbi jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, a védő pedig Geréb Ágnes felmentését indítványozta.

Az új eljárás során Gyimesi Ágnes bíró azt mondta: a bíróság csak az ikerterhesség esetében fogadta el a perújítási kérést, a másik esetben elutasították, ugyanis ott bebizonyosodott: a szülés során alkalmazott műfogások vezethettek a kisbaba halálához. Az új ítélet értelmében maradt ugyan a két év fogház, azonban a munkától való eltiltást tízről nyolc évre csökkentették. A fogházbüntetést most öt év próbaidőre felfüggesztették. Az ügyész fellebbezett, hogy a bíróság mindkét perújítási kérést utasítsa el, a védő pedig felmentést kért.

Nem érzi magát bűnösnek

Geréb Ágnes az ítélethirdetés előtt beszédében hangsúlyozta, nem érzi magát felelősnek a két újszülött halála miatt. Felidézte orvosi pályája állomásait, amikor hatályos jogszabályokkal vagy protokollokkal szemben döntött, de szerinte mindig a szülő nők, az újszülöttek, az apák és az egész társadalom érdekének megfelelően. E döntéseinek egy része később jogszabályokban, a szakmai protokollban elfogadottá vált. Példaként említette: 1977-ben ő volt az apás szülések úttörője, amiért fél év eltiltást kapott. Ma pedig már támogatott gyakorlat az apák részvétele
a szülésnél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!