Közélet

2013.05.24. 13:34

Ha leáll a légzés: milliós segítség az újraélesztéshez

Címkék#barcs

Új eszközökkel bővült a barcsi mentőállomás a Mentő Alapítvány segítségével.

Jeki Gabriella

Kaviczki Károly kivonuló mentőtiszt, az alapítvány elnöke a több mint egymillió forintos fejlesztésről elmondta: két olyan csecsemő-újraélesztési eszközt sikerült beszerezniük, ami a laikus elsősegélynyújtásban, és az egészségügyi középkáderek képzésében lesz nagy segítségükre. Ez azért is fontos, mert eddig évente csak pár alkalommal kapták kölcsön az eszközöket Kaposvárról gyakorlásra.
– A másik baba a felsőfokú képzettséggel rendelkező egészségügyi személyzetet szolgálja ki – tette hozzá. – Azokat a kismamákat, leendő szülőket, nagyszülőket oktatják, akik fel akarnak készülni arra, mit kell tenni, ha a bölcsőhalál bekövetkezik.



Vallják, ha az új eszköz csak egy esetben is segít, és a szülő tudja, mit kell tennie, ha a gyerekének leáll a légzése, akkor boldogok lesznek. Beszereztek egy oktató defibrillátort, laptopot, projektort, vetítővásznat is.
Az alapítvány újabb defibrillátorokat is be akar szerezni a meglévő kettő városi mellé, szeretnének a kultúrházba és a két leggyakrabban használt sportcsarnokba telepíteni, mert fiatalkorú hirtelen szívmegállására már volt példa Barcson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!