Siófoki exképviselő lesz az új ausztrál nagykövet

Ausztrália, Új-Zéland, Pápua-Új Guinea és a Togói Királyság nagyköveti pozícióját stílszerűen nemzeti ünnepünkön, március tizenötödikén foglalja el Gruber Attila. Tizenkét éven át képviselte a siófoki központú választókerületet a parlamentben, a siófoki képviselő-testületben pedig 1995-től ült 2014. októberéig.

– Mindig nehéz eldönteni, ha egy nagyköveti kinevezésről hall az ember: büntetés, vagy jutalom?
– Egy nagyköveti pozíció politikai kinevezés minden országban, de nem tartom magam „ejtőernyősnek”, noha a valódi ejtőernyőzésben is van gyakorlatom – felelte Gruber Attila. – Az én esetemben büntetésnek azért sem érzem, vagy valamiféle „selyemzsinórnak”, esetleg egy kellemes helyre történő „száműzetésnek”, mert egyrészt régóta szó volt róla a kormányzatban és a Fidesz-KDNP-frakcióban is, hogy külügyi vonalon számítanak rám, másrészt több országot is fölajánlottak azok közül, ahol mostanában jár le az előző nagykövet mandátuma. Afrikai, dél-amerikai, de európai országok is akadtak ezek között.



– Miért éppen Ausztrália?
– Aki nem karrierdiplomata, vagyis nem ezt a hivatást tanulta és gyakorolja, hanem a politikai életből érkezik, annak olyan helyet kell keresnie, amelyikben ezt meg lehet tanulni. Egy diplomáciailag, gazdaságilag is bonyolult helyszínre utazni kezdőként aligha szabad. Az embernek tisztában kell lenni a képességei, tudása, gyakorlata határaival.

– Gondolkodás nélkül igent mondott?
– Nem, két napot kértem. Ez július tájékán lehetett, szeptemberben pedig megkezdődött a tényleges, ma is tartó felkészülési időm. Akkor kerültem a Külügyminisztérium állományába, s kezdetnek nemzetbiztonsági átvilágításon kellett átesnem.

– Ezek szerint átment...
– Igen, utána a minisztériumi főosztályok készítettek fel a külügyi szakvizsgára, ahol hét tárgyból (protokoll, ami persze nem a késsel-villával étkezést jelenti, nemzetközi jog és így tovább) kellett levizsgáznom. Arról előzetesen fogalmam sem volt, hogy ez mennyire kemény. Egyetemi szakvizsgáimra kellett utoljára ilyen komolyan felkészülnöm.

– Régóta járja a világot, nem olyan régen írtuk meg, hogy Obama amerikai elnök kenyai nagymamáját is meglátogatta egy delegáció tagjaként. Kézenfekvő volt, hogy politikusból diplomata lesz? Készült rá?
– Azóta igen, amikor két éve már felvetődött, hogy ha esetleg nem folytatom a képviselőséget, külügyi területen számítana rám a kormány, a frakció. De már amikor tizenkét éve bekerültem a parlamentbe, és az első év végén az EP-választásig tartó időre az újonnan csatlakozó országokból mehettek országgyűlési képviselők az EP-be megfigyelői státuszban, pályáztam rá a frakcióban és beválasztottak a delegációba. Minden bizottsági és plenáris ülésen részt vehettünk, fel is szólalhattunk, csak éppen nem szavazhattunk. Közben idehaza a parlament külügyi bizottságának a tagja lettem, odakint pedig átkerültem az Európa Tanácsba, ami egy emberi jogi, kisebbségvédelmi profilú szervezet, Strasbourgban, az EP épülete mellett székel. Ez év májusáig vittem ezt a feladatot, az utóbbi években az Interparlamentáris Unió magyar alelnöke voltam. Így kerülhettem tehát „képbe”.

– Egy friss OECD-felmérés szerint Ausztrália az országok jóléti rangsorának éllovasa, a főváros, vagyis leendő állomáshelye, Canberra és környéke pedig a világ legélhetőbb helye. Irigyelhetjük?
– Sőt, ha jól tudom, az első tízben még három ausztráliai nagyváros szerepel, Sydney, Melbourne és Perth. Sokan mondják valóban, hogy nem egy élhetetlen ország, a miénkhez képest más életstílussal, hajsza nélküli, emberi élettempóval, ugyanakkor amerikai racionalitással. Fiatal, dinamikus csapatommal lesz majd dolgunk, hiszen egyrészt ma már a diplomácia egyáltalán nem elegáns diplomatákat jelent keménykalapban, fogadásokkal és golfpartikkal, hanem amint arra Magyarországon is ráébredtünk az utóbbi időben, sokkal inkább a külgazdasági kapcsolatok építését. Másrészt jelentős számú szórványmagyarság él Ausztráliában és Új-Zélandon, velük is tartani akarom a kapcsolatom. Mindjárt a bemutatkozásom is hozzájuk kapcsolódik, a hagyományos március 15-i követségi fogadáson találkozom a kinti magyarság képviselőivel.

– Amikor valamivel több mint egy éve alulmaradt a szavazáson a Fidesz siófoki választókerületi elnökségéért, amiből az is következett, hogy aligha önt indítja pártja a tavaszi képviselőválasztáson, az sokakat meglepett...
– Az új, majdnem Kaposvárig leérő választókerületben más jelöltre volna szükség, talán szerencsésebb egy közismertebb személyt indítani – vetődött föl a pártban és ez is lett a végső döntés. Kézenfekvő volt a megyei közgyűlés megyét járó, protokoll-feladatokat ellátó alelnökének, Witzmann Mihálynak a jelölése.

– Ma már, főleg a jövője tudatában békével, higgadtan eleveníti ezt föl, de akkor is ugyanígy fogadta?
– A lelki békémmel akkor se volt gond, persze az hazudik, aki azt állítja, hogy egyik pillanatról a másikra át tud állni. Ki kellett jönnöm belőle nekem is, de bármilyen nehéz is otthagyni Európa, vagy talán a világ legszebb munkahelyét, az mindenképpen megnyugtató volt, hogy jelezték: a külügyi munkában számítanak rám. Nyugalomra, méltóságra van szükség akkor is, amikor az ember nem ért egyet száz százalékig egy döntéssel. Határozott idejű munkaszerződés, én így fogtam fel a képviselőséget országos szinten és helyben is, a mandátumhosszabbítást pedig meg kell köszönni a választóknak és a jelölőszervezetnek. Az már a vég, ha valaki úgy gondolja, a képviselőség jár neki.

– Odafönt és idelent is mindig kilógott valamennyire a sorból, vagyis nem önről mintázták a pártutasításra gombot nyomogató képviselő szobrát...
– A parlamenti bizottsági meghallgatásokon, ahol nagyköveti elképzeléseimet kellett előadnom, egyhangúlag fogadtak el, ami azért nagy szó, mert az elmúlt évtizedből külügyi bizottsági tagként nem nagyon emlékszem hasonló esetre. Bárki el tudja képzelni, mennyire szürreális, amikor a fideszes bizottsági elnökkel együtt teszi fel a kezét a szavazásnál Vona Gábor és Mesterházy Attila. Ezt én képviselői munkám pozitív visszajelzéseként fogadtam, annál is inkább, mert utána többen is elmondták: kivételesen azért támogattak, mert azt látták, hogy mindig elvek és célok mentén érveltem, nem öncélúan, ha össze is vitatkoztam ellenzéki képviselőkkel, akkor is egy ügy érdekében, nem pedig csak a „szokásos” politikai csapkodás céljából.

– Eszébe jut mostanában, hogy nem is baj, ha kimarad ebből?
– Ha valaki nem hülyült bele a hatalomba, hamar felismerhet új, más szempontokat: van élet a parlamenten, a városházán kívül is, sőt, néha még jobb is a félárnyék a napsütésnél. Persze, ha valaki megszereti (én például nagyon élveztem, hogy a siófoki testületben egy útépítést én magam is ki tudok harcolni), az örökké csinálná, ha most azt mondanák, hogy mégiscsak be kell üljek a parlamentbe, annak minden nyűgével együtt elvállalnám, a jelenlegi siófoki viszonyokat látva azonban (és ezért ne haragudjanak meg a város polgárai), ha most hívnának a képviselő-testületbe, azon már erősen elgondolkodnék...