Veszélyes belügyek - fadöntő polgármesterek

A napokban írta meg lapunk, hogy Balatonföldváron kivágták a magaspart idős fáit, mert a település vezetése által megbízott szakértők gombafertőzés miatt veszélyesnek találták szinte valamennyit, s nem mellékesen, eltávolításukkal, a balatoni panorámát sem takarják már el. Cikkünk megjelenésének másnapján hívta fel figyelmünket olvasónk, hogy véleménye szerint a földvárihoz kísértetiesen hasonló fapusztítás – napalmtámadást említett – ment végbe Balatonszemesen, a Vasvári Pál utcában, amely szintén a part mentén fekszik, igaz, a kitermelést még tavaly befejezték. Telefonálónk, hasonlóan a földvári közvélemény kritikusabb részéhez ugyancsak azt orrontotta, semmi nem indokolta a legjobb tudomása szerint a közel hetven éves, idős fák kivágását.
Megkeresésünkre Takács József polgármester csak annyit kívánt szűkszavúan, de annál határozottabban közölni, hogy betegek voltak fák, ezért kellett a kivágás mellett dönteniük a képviselőkkel, de helyettük öt-hat esztendős csemetéket telepítettek már oda azóta.



Csokonyavisontán még tiltakozást is szerveztek a helyi fürdő parkjánál, mert úgyszintén veszélyes fák kivágásáról döntöttek korábban – írtuk meg szinte pont egy esztendeje. Amikor mindennapjaink részévé váló, már gyermekkorunkban is órásként létező fák kivágására kerül a sor, mindig előjön a probléma, hiszen a közvélemény nehezen fogadja el az egészségesnek látszó, ágait talán veszélyesen hullajtó fákról, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek életünkből. Az igazság az, hogy nem állunk messze a valóságtól, hogy bár nyilvánvalóan az emberélet védelme a legfontosabb, legyen az polgármester, vagy természetvédő, a jogszabályi keret önmagában hordozza a lehetőséget a visszaélésre, ha fakivágásról van szó; egy-egy faegyed eltávolítása belterületen például egy személyben jegyzői hatáskör.

– Általánosságban elmondható, hogy az önkormányzatok saját lehetőségeikhez mérten igyekeznek a lehető legkörültekintőbben eljárni, így például valamilyen úton-módon ilyen esetekben faanyagvizsgálatot szoktak kérni – mondta tapasztalatairól megkeresésünkre Lantos Zoltán László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdőgazdálkodási szaktanácsadója. Kétféle út áll nagyjából rendelkezésre. Az egyik, amikor ilyen faanyagvizsgálatot végző céget, vállalkozást bíznak meg. Ilyenkor jellemzően valamilyen modernebb, ultrahang-letapogatással működő berendezéssel felmérik a fa belső szerkezetét, majd ezután állapítják meg az esetleges korhadás mentén a veszélyességet. A másik, s ez a gyakoribb eset, hiszen a külsős, megbízásos vizsgálat faegyedenként négy-nyolcezer forint is lehet, hogy beavatkozás nélküli, szemrevételezéses szakvéleményt kérnek a települések – tudtuk meg a gyakorlatról. Ilyenkor általában az önkormányzat látókörében lévő, erdész, vagy faipari mérnöki végzettségű, úgynevezett erdészeti szakszemélyzet végzi a szakértői vizsgálatot, majd kézjegyével ellenjegyzi a dokumentációt. – Ha én kapnék ilyen szakértői megbízást, nagyon óvatosan és körültekintően járnék el, mert bármennyire is lépéskényszerben vannak az önkormányzatok, a lehulló ágak miatt például, korántsem annyira egyszerű feladat a veszélyességet megállapítani, mint amennyire ez első ránézésre tűnik. Egy koros, kiszáradt tölgyfa például húsz évig is el tud még lenni a talajban, de egy nyárfa – amiből rengeteget telepítettek az utóbbi évtizedekben – 30-40 éves korára elérkezett életciklusának végéhez, s például a tőkekorhadásra amúgy is hajlamos faj esetén nincs min gondolkodni – húzta alá Lantos Zoltán László.

Az időjárás viszontagságai, és a gombásodás – jellemzően ez a két fő kiváltó tényező, ami miatt viszonylag gyorsan veszélyessé válhatnak a fák – húzta alá a szaktanácsadó véleményével egybehangzóan Kódai István, nyugalmazott kaposvári erdőmérnök. – A tél irgalmatlan pusztítást tud véghez vinni még a legegészségesebb fákon is. A külső nedvességtartalom megnövekedése és a fagy együttesen mér csapást az élő fára, ami például e fenyőfélék esetén fokozottabban jelentkezik. Egyáltalán nem ritka, hogy kettéhasadnak télen a fák. Ügyelni kell a korhadás megjelenésére, melyek közül az alsó, tő közelben lévők a legveszélyesebbek, mert egyszerűen kiszámíthatatlanná válnak a faegyedek. A másik jellemző kártevő a gombásodás térnyerése a kérgen, mely ugyancsak halálra ítélheti a fákat, a két jellemző károkozó a nagy tuskógomba és a taplógomba. Ilyen betegség miatt kellett például jelentősen megritkítani a Kadarkút-Bárdudvarnok közötti vadgesztenyefa-sort – emlékezett vissza a közelmúltból Kódai István. – Azt is tudomásul kell venni, bármennyire is fájdalmas egy-egy szívünkhöz nőtt fa kivágásakor, ahogy az emberéletnek is lejár egyszer a mandátuma, úgy a fáknak is; egy juhar esetén ez például nyolcvan év, ekkor teljesíti be vágásérettségének maximumát.

A szerző kommentárja

Alig maradt jogkör az önkormányzatoknál, de azért talán nem rossz, hogy a veszélyes fák kivágásáról még határozhatnak helyben a települések, dönthetnek a döntésről. Jobb elébe menni a dolgoknak, mint ujjal mutogatni később, amikor bekövetkezik a baj. S nem kell feltétlenül mindjárt a legrosszabbra, egy veszélyes fák árnyékában meghúzódó iskolaudvarra gondolni, elég, ha a kiüresedett kasszájú településeket látjuk. Ugyan melyik városnak, falunak marad pénze kártérítésre, vagy biztosítási díjra manapság? Azonban demokráciánk hiába felnőtt korú régóta, olyan tapasztalati út van a hátunk mögött, hogy hiába egyértelmű, nehéz meglátni a még a legvilágosabb jó szándékot is. Sokkal könnyebb a rosszat, a visszaélést feltételezni most. Rothadunk belülről, de kívülről is látszik.