Búcsúzunk

2024.09.03. 18:00

Szobormagányban

Életének 78. évében elhunyt Kling József, szobrászművész, számos Somogy vármegyei köztéri szobor alkotója.

Lőrincz Sándor

Örökre elárvult a kaposfüredi műterem, a családi ház hangulatos szoborparkjában álló műveit már nem simogathatja meg alkotójuk, s az évtizedek alatt missziós hellyé lett magángalériában sem parolázhat többé Kling József. A dúzsi születésű, autodidaktaként a nagyok közé érkező szobrászművészt 78. évében magához ölelte a Teremtő. Akiben mindig hitt, akinek mindig érezte bátorító jelenlétét. Különben nem kelthette volna így életre a fát, a követ, a márványt. Szent és profán egyaránt foglalkoztatta, s a „végeredményt” mindig rábízta az Úrra. Minden munkája előtt szabadon imádkozva kérte az égiek segítségét – Szent József, Szent Ferenc és Szent Antal állt hozzá a legközelebb –, ne csak neki vagy megrendelőinek, hanem elsősorban Istennek tessék az, ami keze alól kikerül. Ezért élte meg kegyelmi pillanatként az alkotás tüzét-hevét. 

Kling József ezernyi szoborcsodájával, relief-remekeivel, stációképeivel, hősi emlékműveivel – amelyek Somogy és a nagyvilág közterein állnak, templomok csöndjébe burkolózva patinásodnak vagy beimádkozott lakások díszei, házioltárok ékei – létra lehetett ég és föld között. Hadd emeljem ki a kaposfüredi templomparkban felszentelt emlékművét, melyet a magyar szenteknek és boldogoknak ajánlott egy monumentális Oltáriszentség megformálásával, vagy a kaposvári sétálóutcán álló Lélekkapuját, a donneri Szent Kereszt-templom előtt lévő, áttört keresztjét, a kaposvári keleti temetőben álló márványszobrát a meg nem született gyermekekről, de számos hazai liturgikus tér kialakítása is nevéhez fűződik.

Tavaly ilyenkor pazar kisplasztika-kollekcióját ajánlhattam a népes publikum figyelmébe a felesége által működtetett magángalériában. Akkor ígérte meg, hogy Henry Moore, Brancusi, Picasso, Miro, Max Ernst, Kandinszkij, Salvador Dali, Amerigo Tot, Hans Arp, vagy Barbara Hepworth életművének „újragondolását” követően a hazai alkotók előtt is tiszteleg. Olyan, számára kedves művészéletutak inspirálta kisplasztikákkal gazdagítja majd a kollekciót, amelyeket az előtte járók, köztük Bors István, Samu Géza, Bocz Gyula vagy Kő Pál szobrászművészek életműve ihletett. A terv örökre terv maradt. 

Kedves Jóska, te már ott állsz az égi lélekkapu előtt. Mielőtt átlépnél rajta, de azt követően is járj közbe értünk, hogy a művészet továbbra is a beteg emberiség gyógyítója maradjon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!