145 éve halt meg Hans Christian Andersen

A dániai Odense nyomornegyedében 1805. április 2-án született, ifjúkori élete is kissé mesehősi. Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, írni-olvasni megtanult, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával töltötte. A leckék elolvasásával nem sokat bíbelődött, viszont nagyon könnyen tanult hallás után. 11 éves volt, mikor anyja megelégelte fia „úri passzióját”, és előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. Andersent azonban egyik mesterség sem ragadta magával, továbbra is csak a könyvek és a színház érdekelte. 14 évesen, 1819-ben Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.

Három keserves, nélkülözésekkel teli év következett. Kezdetben egy fiúkórusban énekelt, ám mikor hangja megváltozott, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, csekély sikerrel. 1823-ban aztán némi javulás mutatkozott helyzetében: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, és felfedezte a fiúban a tehetséget. Vállalva a taníttatás költségeit, 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki azonban sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától. Inkább visszatért Koppenhágába, ahol pártfogója magántanárt fogadott mellé.

Megkezdte tanulmányait 1828-ban a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első értékesnek tartott művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E. T. A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese azonnal sikert aratott. Ezt követően élete szinte állandó vándorlással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, amelyről az Árnyképek egy harzbeli utazásból című útirajzában számolt be. 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott. 1835-ben, itáliai útjáról hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű A rögtönzőművész című regényét, amelyet a következő két évben újabb regények követtek: 1836-ban az T. (Odenses Tugthus), 1837-ben A hegedűs.

Megjelentette 1835-ben meséinek első kötetét Mesék gyermekeknek címmel. Első meséit a dán Művészeti Akadémia titkára kislányának, Ida Thielének kezdte írni, később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony, illusztrálatlan füzetek formájában adta közre őket. Első füzeteiben népmesékből, népi legendákból, babonás történetekből indult ki dán és külföldi források alapján.

Egyik legismertebb meséje A kis hableány 1831-ben jelent meg. A sellő történetét elbeszélő meséből balett, többféle rajzfilm (így a híres, 1989-es Disney-féle) is készült. A hableánynak külön szobra is van Koppenhágában, amelyet 1913-ban avattak fel. Ugyancsak híres Andersen-mese A rendíthetetlen ólomkatona is, amelyet 1837-ben publikált a dán szerző. További híres meséi közé tartozik többek között A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány és A kis gyufaáruslány.

Andersen a meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem. Az 1840-ben megjelent A mulatt című darabjának langyos fogadtatása után azonban hosszú időre lemondott a drámaírói karrierről. Ismét utazni kezdett, és 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben örökítette meg. Ezek közül az Egy költő bazárja Svédországban és a Spanyolországban a legérdekesebb. 1841-ben a Dunán hajózott és néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. „Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában.

Életének utolsó éveiben az elismerés számtalan jelét élvezhette: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, és több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben. Az 1860-as évek közepétől azonban már sokat betegeskedett, és a májrák végül legyőzte a felejthetetlen mesék szülőatyját, aki 145 éve, 1875. augusztus 4-én halt meg Koppenhágában.