Reménységgel néz a jövőbe a református püspök

„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen / magyarság, ha nincs – Kálvin?” – kérdezi a katolikus Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versében. „Nem hiszem” – válaszol is önmaga kérdésére. Valóban ekkora hatása volt a reformációnak a magyar népre?

A reformáció teológiai hatása mellett ismert a társadalomra, a gazdaságra, a közéletre, az oktatásra, a kultúrára és a nemzeti nyelvekre gyakorolt hatása is. A hitújítás áldásait a külföldet megjárt diákok hozták haza, ők lettek az első reformátorok, és az ő munkálkodásuk eredményeként lett a tizenhatodik században egy időre országunk kilencven százaléka protestáns. A három részre szakadt országban a reformáció a bátor hitvalló kiállás következményeként megerősítette a krisztusi ember önazonosságát – ennek nyomán pedig más fontos gyökereket is, például a közösséghez, a néphez, a nemzethez tartozás fontosságát. Mindezek az akkori nehéz helyzetben a hitbeli és nemzeti megmaradást szolgálták, így kiemelt jelentőségük volt népünk történetében. Annak ellenére vallom ezt, hogy tudom: a reformáció legfőbb áldása mégiscsak a teológiai értelemben vett reformáció, amely újból rámutatott Isten Krisztusban közölt megváltó szeretetére, amely minden embernek egyetemes örömhír, amelynek dokumentuma a Szentírás, és amelyet egyedül kegyelemből, hit által ajándékoz nekünk az Isten, amiért egyedül őt illet minden dicsőség.

A reformáció genfi emlékművén ott áll Bocskai István fejedelem szobra is. Ennyire számon tartottak minket, magyarokat Nyugat-Európában?

Kétségkívül európai híre volt a reformáció ügye mellé álló magyar fejedelmeknek és fejedelemasszonyoknak, akiknek egyrészt élő keresztyén hitük volt, másrészt felfedezték annak nemzetmegtartó erejét. A keresztyén kultúra, ezen belül a protestáns felismerések mindig ott virágoztak ki, ahol a világi vezető felismerte annak áldásait, és ezért tekintélyével, Istentől kapott hatalmával támogatta azt nemcsak szellemi-lelki értelemben, hanem anyagiakban is.

Így lenne ma is? A reformációs jubileum rendezvényein ott vannak a magyar politikai élet képviselői is. A napokban az önök egyházkerületének közgyűlésén például az Országgyűlés elnöke, Kövér László mondott beszédet.

Az Isten által hatalomba helyezett vezetők támogatta irány fog erősödni ebben a világban ma is. Döntő tehát, milyen vezetőink vannak, milyen értékek fontosak számukra. Kálvin is hangsúlyozta: imádkozzunk vezetőinkért, hogy vállalják a keresztyénség ügyét. Az alkotmányos követelmények miatt az egyház és az állam egymástól elválasztva működik, de a közös célok érdekében fontos együttműködniük egymással. Nem is beszélve arról, hogy az egyházak, miközben e bizonytalan világban rámutatnak az örökkévaló értékekre, társadalmi-közcélú feladatokat látnak el.

Ma is számon tartanak minket, magyarokat a nyugat-európai protestánsok?

Azt hiszem, a fentiekkel erre a kérdésre is válaszoltam. Hiszem, hogy jó példával járunk elöl, mert ez a megmaradás egyetlen útja. Az egyház senkit sem szolgál ki, mindenkire reménységgel tekint, küldetése mindenkihez szól, de bátran vállalja, hogy hova tartozik, ha markáns szellemi frontvonalak alakulnak ki. Ugyanakkor ne feledjük, hogy egyházaink akkor is hűségesen végezték szolgálatukat, amikor a hét szűk esztendő volt az Isten akarata.

A megmaradást említette. Sokszor hallunk az európai kultúra, az európai kereszténység hanyatlásáról. A protestáns hagyomány ma hogyan tudja segíteni Európát, azon belül Magyarországot a megmaradásban?

A protestáns hagyomány egyértelmű e kérdésben. Isten dicsőségére élünk, Isten igazságát szolgáljuk, ez az igazság azonban mindig az ember javát munkálja. Ezért a keresztyén ember – akár protestáns, akár katolikus – csakis ezt az igazságot képviselheti, de mindig alázatos szeretetben. Ez a szeretet mindig figyel a másikra, figyel az elesettekre, de ez a szeretet figyelmezteti az örvendezőket is az alázatra. Ez a szeretet nem személyválogató, ez a szeretet adott esetben hátra is tud lépni a másikért, és nemcsak a saját önző érdekeit képviseli, hiszen ez a szeretet krisztusi szeretet.

Az igemellett.blog.hu oldalon napról napra megfogalmazott bibliai üzeneteiben a társadalmat foglalkoztató kérdéseket, így például a bevándorlás problémakörét sem kerüli. Mi a feladata ennek a krisztusi szeretetnek ebben a helyzetben?

Méltatlan lenne számonkérni a keresztyén szereteten a világ összes nyomorúságát, hiszen elsősorban azokat kéri rajtunk számon az Isten, akiket ránk bízott: a családunkat, a gyülekezetünket, a munkatársainkat, a településünkön, a régiónkban, a hazánkban élőket, köztük sok-sok nélkülözőt is. Jó, ha e „koncentrikus köröket” a keresztyén szeretet kapcsán is figyelembe vesszük. Mi, keresztyének sem vagyunk tökéletesek, de a magunk helyén igyekszünk megtenni azt, ami Jézus Krisztus követéséből következik, tudva, hogy legfeljebb csak krisztusiak lehetünk, de nem mi vagyunk a Krisztus. Azt pedig senki ne várja tőlünk, hogy valamiféle félreértett szeretetre hivatkozva önmagunkat, a ránk bízottakat tagadjuk meg. A krisztusi szeretet és a hitvalló bátorság tehát szorosan összetartoznak a protestáns hagyományban. Az előbbi mellett ez utóbbi is az európai megmaradást szolgálhatja, sőt egy harmadik dolog is: továbbadni gyermekeinknek hitünk és életünk, keresztyén értékeink, hagyományaink alapjait, azt a kulturális örökséget, amelynek szíve a megváltás evangéliuma, az örök élet tágassága, amely beragyogja ezt a földi életet is. Ha a következő generációnak ez nem lesz meghatározó, kidőlünk, mint a gyökértelen fa.

Steinbach József 1964-ben született Veszprémben. Lelkipásztori oklevelét 1991-ben Budapesten szerezte. Tanulmányai befejezése óta a balatonalmádi és balatonfűzfői református gyülekezetek lelkipásztora, 2009 óta a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, 2012 óta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Vallástanári, illetve antropológia, etika és társadalomismeret szakon is szerzett oklevelet. Nős, két leány édesapja.

Mégis mi legyen az Európát ostromló tömegekkel?

Azért imádkozom, hogy mindenki a maga hazájában, a saját szülőföldjén, a saját kultúrájában, a saját vallási keretei között élhessen békés, kiteljesedő emberi életet. A problémákat helyben kell kezelni, de ehhez szükség van a szeretetünkre és a világ vezetőinek bölcsességére, mert ezek akkora bajok, hogy csak összefogva tudjuk megoldani őket. Akik közvetlen veszélyben vannak és betartják a törvényeket, legyenek akár keresztyén, akár nem keresztyén menekültek, azokon természetesen mindig segítettünk és segíteni fogunk az átmeneti időre. Tudom és hiszem, hogy ezt a problémát meg lehet oldani, ha akarjuk. A világ összjövedelmének harminc százaléka elég lenne ahhoz, hogy a nyolc és félmilliárd ember tisztes méltóságban élhessen ezen a földön, de ehhez meg kellene térnie az emberiségnek, és a határtalan önzést le kellene tennie, amely a saját érdekén, a „még több” lelkületén és a jelen élvezetén túl semmi mással nem foglalkozik.

Évszázadokon át összevont szemöldökkel néztek egymásra protestánsok és katolikusok. Ma milyen a viszonyuk?

Az úgynevezett kirakatökumené korszakának vége. Közös hitünket, Jézus Krisztusba vetett reménységünket együtt kell megjelenítenünk a világban. Csakis így lehetünk hitelesek. Most nem a teológiai viták, hanem a közös hitvallás ideje van itt. Noha az intézményi, szervezeti és tanításbeli különbségek továbbra is adottak, a közös pont mégis sokkal több annál, mint ami elválaszt minket. Jézus Krisztushoz közeledve egymáshoz is közelebb kerülünk.

A reformáció évének megannyi eseménye közül melyik volt a legemlékezetesebb önnek?

Talán a Rátóti Zoltán színművész által a magyarföldi fatemplom orgonájának javára rendezett gálát emelném ki az emlékezetes pillanatok sorából. A Nemzeti Színházban megrendezett esten országos hírű művészek szolgáltak, és arra lettem figyelmes, hogy a produkcióikat bevezető gondolataikban valamennyien személyes keresztyén hitükről vallanak. Íme, itt van hát egy erős, neves, hitvalló keresztyén művészértelmiség. Nagy ajándék ez. Reménységgel nézek hát a jövőbe. Persze nemcsak ezért, hanem főként azért, mert az Úr velünk van.

Szöveg: Kiss Sándor

Képek: MTI Fotó

Borítóképünkön Steinbach József a Pápai Református Kollégium felújítását elindító hálaadó istentiszteleten a pápai református gyülekezet templomában 2016. április 24-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba