Szélsőbaloldali aktivista

2024.06.24. 18:37

Ilaria Salis büszke az Olaszországban elkövetett bűncselekményeire

A szélsőbaloldali aktivista, a budapesti antifasiszta támadások főszereplője közel 35,5 millió forint értékű adósságot halmozott fel illegális tevékenységével.

MW

Ilaria Salis

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Az európai parlamenti (EP-) képviselővé választását követően Ilaria Salis visszatérhetett hazájába, ám hiába szabadította ki a budapesti házi őrizetből a Zöldek és az Olasz Baloldal Szövetsége párt, a politikai életbe nem kapcsolódott be: nem jelent meg a párt első rendezvényén, később sem mutatkozott a nagyközönség előtt, apja szerint barátaival pihen. Azt azonban bejelentette, vállalja, sőt büszke arra, hogy korábban Milánóban lakásokat foglalt el – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Sajtóinformációk szerint kilencvenezer eurós (közel 35,5 millió forint) adósságot halmozott fel az illegális ingatlanfoglalás miatt, a vádakat korábban azonban tagadta a család.

Roberto Salis, a szélsőbaloldali aktivista apja azzal fenyegetőzött, hogy beperli az IL Giornale és az Il Libero lapokat, amelyek véleménye szerint megalapozatlanul cikkeztek az adósságról és a 2008–2022 közötti ingatlanfoglalásáról, azért hogy rossz hírben tüntessék fel lányát. Ilria Salis azonban váratlan bejelentést tett: 

bevallotta, hogy ideológiai indíttatásból foglalt el éveken keresztül fizetés nélkül ingatlant Milánóban,

 az aktivista akkoriban egy olyan mozgalom tagja volt, amelyek üres ingatlanokba beköltözve üzenték a politikusoknak, hogy mindenkinek joga van otthonhoz. A gyakorlatban azonban mindez bűncselekménynek minősül.

Salis szerint ellenben legitim cselekedet elfoglalni egy ingatlant, hiszen nem vesz el senkitől semmit. Hozzáfűzte, jogos magatartásnak tartja, még akkor is, ha a jelenlegi törvények szerint jogellenes. A közösségi médiában közzétett bejegyzésben azt is elmagyarázta, hogy Milánóban és környékén 12 ezer önkormányzati lakás van üresen és tízezer család van várólistán. Salis állítása szerint nem veszik el a lakhatást senkitől sem, ha egy leromlott állapotú, ki nem adott lakásba beköltöznek. Mindaz, aki az ellenkezőjét állítja, csupán kicsinyes politikai retorikát folytat – írta a szélsőbaloldali aktivista.

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában