Ralimánia: Janika már nyolcévesen elcsórta édesanyja autóját

– Milyen állapotban van az első BMW?
– Fogalmam sincs – felelte ifjabb Tóth János.
 
– Úgy tudtam, megőrizte ereklyeként.
– Az a második. Összkerekes raliautóm, s felújításra vár. Az első BMW-t ralikrosszozóként használtam, s azt adtuk el, hogy megfelelő raliautóm legyen.
 
– Megfelelő? Volt olyan verseny, hogy szinte kilométerenként megállt...
– Egy Salgó-rali kisterenyei szakaszán. Még nagyon kezdők voltunk, éjjel raktuk össze a kocsit, s a szerelők nem húzták meg az akkusarukat. Mentünk, ahogy a csövön kifért, aztán egyszer csak megállt a kocsi. Mivel semmiféle kulcs nem volt nálunk, így hiába tettük vissza, szinte minden döccenőnél leugrott. Be sem tudtam fejezni a versenyt, igaz, nem emiatt.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ifjabb Tóth János - a virgonc akkusarutól a korai fékezésig
[/caption]

– Döcögős kezdés...
– Akkoriban minden más volt még. Magunk bütyköltük a kocsikat, a szabadidőnkből áldoztunk időt a szerelésre és a versenyekre. A szerelők is sokkal tapasztalatlanabbak voltak.
 
– Az volt a tanulópénz?
– Sokat tanultam belőle.
 
– De még többet az édesapjától.
– Az elején mindent.
 
– Az autósberkek legendáriuma szerint amint meg tudta tartani magát ülve, már az apja öléből próbálta tekerni a kormányt.
– Ha nem is ennyire korán, de tény, gyerekként odaültem. Úgy hatéves lehettem, amikor először vezettem kocsit, persze apám öléből.

– Nyolcévesen pedig önállóan.
– Ááá, azt csak úgy 14 körül.
 
– És amikor elcsórta az édesanyja kocsiját?
– Tényleg! Jól lebaltáztak érte.
 
– Nem a kocsit féltették...
– Pedig csak a szerviz udvarán mentem vele egy kört. De szerintem akkor sem lettem volna veszélyben, ha kimegyek a telepről: akkoriban Szántódon szinte nem is járt autó.
 
– Hiába, a vérében volt...
– A szüleim a szervizben dolgoztak, sokszor bevittek magukkal. Az lett volna a meglepő, ha nem fognak meg a kocsik.
 
– Édesapja ráadásul versenyzett is. Nem is akárhogyan!
– Miatta lettem szerelmes a raliba. Gyerekként anyukámmal mindig mentünk a versenyeire. Az éjszakai futamokat imádtam a legjobban. Állt az ember a vaksötétben a szervizpontnál, egyszer csak felvillant egy reflekrtor, s bezúgott egy kocsi. Persze kiszámíthatatlan időközönként. Amikor aztán véget ért a futam, a korom sötétben visszabotorkáltunk a terminálokig.

 – Jobb világ volt?
– Nem volt annyira leszabályozott a sportág, ma túl feszes.
 
– És a hangulat?
– A sportérték jobban dominált, nem az egzisztenciákért küzdöttek.
 
– Naná, hiszen pénz is jóval kevesebb feküdt benne. Egy VFTS Ladát nem lehet összehasonlítani egy Peugeot WRC-vel.
– Annak idején az volt a drága. De tény, sokkal több pénz áramlik ma a sportágba.
 
– Ami valahol el is rontja.
– Viszont ettől működik!
 
– Mennyitől?
– Az N-csoportban 20-25 millióból már komoly eredményt lehet elérni.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Janika és a Peugeot WRC
[/caption]

– A WRC-ket ennyiért szinte csak nézegetni lehetett.
– Sajnos, nálunk kicsit lassan eszméltek az illetékesek, s későn lettek kitiltva. A világ ebben előrébb járt, itthon azt hitték, ettől nő, vagy legalábbis nem csökken az érdeklődés. Ám elképesztően drága volt, ráadásul a válság alatt a nézőket nem biztos, hogy az érdekli legjobban, milyen autócsodák futnak, hanem, hogy kik vezetik.
 
– Ezért tért vissza három év után?
– Megint láttam benne a perspektívát.
 
– Még úgy is, hogy hétszeres bajnokként most a dobogóért is meg kell küzdenie?
– Nem mondom, hogy nem furcsa. De belül nem érzem, hogy lassan mennék. Viszont az sem biztos, hogy jól használom a kocsit: ez szívómotor, előtte húsz évig turbóval volt dolgom.
 
– Az IRC-s rutin sem segít?
– Jó volt, hogy kipróbálhattam magam, de akkor használt volna igazán, ha folyamatosan versenyezhetek. Igazából most lett volna értelme maradni.
 
– Megint a pénz...
– Az is nagy dolog, hogy a bajnokságban elindulhattunk.

– Nehéz összekalapozni a pénzt?
– Lehetetlen. Ha nincs egy nagy szponzor az ember mögött, nem áll össze a büdzsé. Szerencsére nekem ott a Peugeot. Ha nem lennének…
 
– Maradna a szerviz?
– Most is bejárok.
 
– Exkluzív fogadtatás a kuncsaftnak: bajnokok várják.
– Nyaranta inkább meglepődnek. Jönnek üdülni, behozzák a kocsit, aztán hallom, amikor összesúgnak: te, ez nem a Janika?



– Volt, amikor nemcsak az eredményei miatt sugdolóztak. A 2006-os bajnokság utolsó futamából rendőrségi ügy lett.
– Biztosat ma sem tud senki, úgy zárult a nyomozás: előfordulhatott, hogy dízel került a benzintankba. De nem nagyon foglalkoztak vele, inkább csak nekünk volt fontos, hogy kiderüljön, történt-e csalás.
 
– A benzinből akkoriban más kellemetlensége is akadt. Az üzemeltetésbe vett kúttal kapcsolatban sikkasztással vádolták meg... A bulvárújságok címlapján ott virított a sztori. Viszont arról nem hallottam, hogyan végződött az ügy.
– Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást.
 
– Nagy törést jelentett?
– A régi szponzoraimat nem érdekelte. Hogy az esetleges újakat mennyire tántorította el...
 
– Kiderült, mi állt a háttérben?
– Inkább hagyjuk...
 
– Nem gondolta, hogy elég?
– Nekem a rali nem foglalkozás, hanem szerelem.
 
– Meddig?
 – Örökre. Viszont csak addig versenyzek, míg van eredmény.
 
– Bajnoki cím? Dobogó?
– Amíg belülről érzem, hogy van értelme. Ha a megszokottnál előbb fékezem, vagy a kelleténél alacsonyabb fokozattal megyek, elgondolkodom.
 
– Elkezd félni?
– Olyan adrenalinlöketet kap az ember verseny közben, hogy félni sohasem fog. Csak látja, mit mer bevállalni. Fiatalon mindenki jobban kockáztat, de hosszú távon nem lehet az ember féktelen...

Tizenkilenc évesen, 1987-ben debütált a ralikrosszozók mezőnyében, miután megállapodott apjával: csak akkor fordul komolyan a versenyzés felé, ha van hozzá némi érzéke. Hamar kiderült, lesz benne fantázia: a kategóriájában 3., abszolútban 5. lett, s akadt olyan futam, ahol megverte a kor idolját, Maruzsi Lászlót, míg Ausztriában a Semperit ralin a leggyengébb rajtszámmal ért a mezőny élére. Két év múlva már a ralibajnokságban is bemutatkozott – egy BMW 325 ix-szel –, ám 1991-ig még két lovat ült meg egy fenékkel.

A raliban Toyotára váltott, s a Celica nem is hagyta cserben, a 92-es Salgó-ralin megszerezte első győzelmét, 95-től pedig három éven át besöpörte az abszolút és az A-csoport bajnoki címét. Két év intermezzo után következett az újabb aranykor, ezúttal már Peugeot-val – a Celica ereklyeként Szántódon pihen ma is –, a WRC-k korában a 206-os négy újabb bajnoki aranyat hozott a számára. nemcsak idehaza próbálta ki magát, a világbajnokság hangulatába is belekóstolhatott San Remóban, hogy aztán az eleddig utolsó, hetedik arany után a vb előszobájának számító IRC-sorozatban száguldozzon.

Versenyen kívül viszont óvatosabban adagolja a gázt, a rendőrökkel még nem akadt konfliktusa – amikor rekordidő, úgy fél óra alatt Zamárdiba értek Pestről (úgy 115 kilométer...), az anyósülésen ült –, amúgy is jobban szereti maga körül a csendet, nyugalmat. Melyet vadászat közben élvez igazán: kedvenc trófeája a vaddisznó – persze a ralibajnokoknak járó kupa mellett.

Tizenkilenc évesen, 1987-ben debütált a ralikrosszozók mezőnyében, miután megállapodott apjával: csak akkor fordul komolyan a versenyzés felé, ha van hozzá némi érzéke. Hamar kiderült, lesz benne fantázia: a kategóriájában 3., abszolútban 5. lett, s akadt olyan futam, ahol megverte a kor idolját, Maruzsi Lászlót, míg Ausztriában a Semperit ralin a leggyengébb rajtszámmal ért a mezőny élére. Két év múlva már a ralibajnokságban is bemutatkozott – egy BMW 325 ix-szel –, ám 1991-ig még két lovat ült meg egy fenékkel.

A raliban Toyotára váltott, s a Celica nem is hagyta cserben, a 92-es Salgó-ralin megszerezte első győzelmét, 95-től pedig három éven át besöpörte az abszolút és az A-csoport bajnoki címét. Két év intermezzo után következett az újabb aranykor, ezúttal már Peugeot-val – a Celica ereklyeként Szántódon pihen ma is –, a WRC-k korában a 206-os négy újabb bajnoki aranyat hozott a számára. nemcsak idehaza próbálta ki magát, a világbajnokság hangulatába is belekóstolhatott San Remóban, hogy aztán az eleddig utolsó, hetedik arany után a vb előszobájának számító IRC-sorozatban száguldozzon.

Versenyen kívül viszont óvatosabban adagolja a gázt, a rendőrökkel még nem akadt konfliktusa – amikor rekordidő, úgy fél óra alatt Zamárdiba értek Pestről (úgy 115 kilométer...), az anyósülésen ült –, amúgy is jobban szereti maga körül a csendet, nyugalmat. Melyet vadászat közben élvez igazán: kedvenc trófeája a vaddisznó – persze a ralibajnokoknak járó kupa mellett. Janika és a Peugeot WRC Ifjabb Tóth János - a virgonc akkusarutól a korai fékezésig -->