Világsztárok

Nem kell megkövetnem Háfra Noémit. Sajnos. Egy hónapja azon merengtem, sőt borongtam, vajon miért nem veri ki a biztosítékot az a hír a kézilabdában és a sportág nyilvánosságában, hogy a Ferencváros saját nevelésű üdvöskéje nyilvánvalóan sokmilliós, világsztároknak dukáló fizetésért a nyártól Győrbe igazol. Örömmel ismerném be tévedésemet, de Háfra messze nem nyújtott az őt beárazó szerződésnek megfelelő világklasszis teljesítményt a Dániában – immár nélkülünk – zajló Európa-bajnokságon.

Ez csupán az egyik, ám feltűnő jele annak, hogy

az értékek végzetesen megbomlottak a magyar női kézilabdázás kirakatában.

A sportág mindenekelőtt a Győr és – egyre csökkenő mértékben – az FTC sikereivel takarózik, azt a hamis képzetet keltve, mint ha az ETO és részben a Fradi képviselné a magyar női kézilabdázást, s a magyar elit csúcsán a válogatott igényeit e két klubcsapathoz kellene mérni – az eredményesség és az anyagiasság szintjén egyaránt.

A Győri Audi ETO KC immár hosszú évek óta bizonyítottan a világ legjobb klubcsapata, ám működése jelen formájában legalább annyira káros, mint hasznos a sportág egészére nézve. S nem azért, mert elszipkázza a tehetségeket, leigazolja a világ legjobbjait. Nem, az ETO e tekintetben azt teszi, amit tennie kell: a maga ligájában az elitet képviselő támogató joggal követeli meg a sportágban is ezt a színvonalat. Az a baj a Győrrel, hogy nem szerves része a magyar női kézilabdázásnak, hanem idegen test ebben a közegben, amely megfertőzi, helyesebben megbolondítja a benne ténykedő szinte valamennyi szereplőt. Ez persze csak a végeredmény, ami nem a Győr felelőssége, hanem a sportágban uralkodó paradicsomi körülmények kiaknázásában érdekelt szerencselovagoké és „szerencseúrhölgyeké”. Stine Oftedal, a valódi világsztár nem a tudásával, hanem a jövedelmével válik példaképpé, s aki eljut odáig, hogy a magyar válogatottban szerepelhet, az e tekintetben hozzá méri magát. Pedig nem ez a valós mérce, hanem az, amit kedd este láttunk: ahogy a norvégok edzőmeccs üzemmódban is eljátszadoztak a mi legjobbjainkkal.

Ideje tiszta vizet önteni a pohárba, leszámolni azzal az önámítással, hogy a 2018-ban junior világbajnokcsapat tagjai majd 2024-re érnek be. Nem fognak. Mert nincsen meg bennük ez a potenciál. Nagyon leegyszerűsítve, Háfra Noémi sohasem lesz Stine Oftedal.

Mégis a nyomába léphet. A maga posztján nyártól ő lesz a világ egyik legjobban fizetett női kézilabdázója. Cserejátékosként, epizódistaként. Úgy, ahogy az Eb-n is szerepelt.