Fotók

2023.10.20. 15:44

Mesztegnyőig nyújtja az új kerékpárút a balatoni bringakört

Bekapcsolódott a balatoni bringakörbe Kéthely is. Pénteken átadták a települést Balatonmáriafürdővel összekötő kerékpárutat.

Marosi Gábor

A 465 millió forintos fejlesztés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából készült el. Molnár Balázs Kéthely polgármestere lapunknak elmondta, a nyolc és fél kilométer hosszú kerékpárutat tavaly decemberben kezdték el építeni. Az út Balatonújlakon, Balatonkeresztúron áthaladva ér el Balatonmáriafürdő központjába. A településeken belül az útpadka a nyomvonal, a községeken kívül pedig teljesen új szakaszt építettek. Vannak olyan részek, ahol kétsávos kerékpár út húzódik és olyan is, ahol az autóút mindkét oldalán kialakítottak egysávos szakaszt.

– Egy meglévő kerékpárútba csatlakozott bele az új bringaút – mondta Molnár Balázs. – Nemcsak a Balaton irányában, hanem Marcali felé is lehet tekerni, és egészen Mesztegnyőig el lehet jutni biciklivel. Gyakorlatilag a most átadott új 8500 méter hosszú szakasz hivatásforgalmi út, vagyis a munkába járást segíti, de természetesen nagy turisztikai jelentősége is van. Azt lehet tapasztalni, hogy a balatoni kör már nagyon telített. Akik rendszeres kerékpároznak a tó környékén, nekik már elképzelhető, hogy unalmassá vált. Ezzel a lecsatlakozássál viszont elérik a Balatontól távolabb eső háttértelepüléseket, így minket is. Érdemes eljönni hozzánk, meglátogatni a borászatokat, sétálni a szőlőhegyen, vagy megszállni a kerékpáros barát panzióban – tette hozzá Kéthely polgármestere.

Újraindítanák a kisvasutat

Móring József Attila Marcali és térségének országgyűlési képviselője az átadón elmondta, a támogatás kevés volt ahhoz, hogy Balatonmáriafürdő és Mesztegnyő között megépüljön a kerékpárút, ezért a két település között kettő külön pályázati forrásból vágtak bele a kivitelezésbe. Kiemelte, turisztikai szempontból nagyon fontos, hogy a Balatonhoz közeli településekre is minél többen eljussanak. Hozzátette, azon is dolgoznak, hogy a mesztegnyői kisvasutat újra elindítsák, és még több programot tudjanak kínálni a kirándulóknak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában