Színészműhely

2017.07.08. 05:19

A színház nyelvén szebb a világ

Kilenc napon át tréningeznek magyar, orosz és spanyol színészhallgatók a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán. Hatodik alkalommal rendezte meg az intézmény a Kaposvári Nemzetközi Színház Műhely nevű programját. Idén Csehov egyik legismertebb darabját, a Cseresznyéskert című komédiát viszik közösen színre a résztvevők.

Koszorus Rita

Kaposvár A színészhallgatók délelőttönként órákon vesznek részt, saját csoporttársaikkal. – Fizikális és mentális, valamint koncentrációs tréningeket tartanak a pedagógusok, és mesterségórákat – mondta a program indulásáról tartott sajtótájékoztatón Kozma András fő szervező, a Nemzeti Színház dramaturgja. – Idén Csehov Cseresznyéskertje a fő téma, ezért délutánonként a különböző nemzetiségű hallgatókból létrejött vegyes csoportok ennek performansz jellegű előadását gyakorolják, hogy a tábor végén közös előadásban bemutassák azt.

Vidnyánszky Attila művészeti rektorhelyettes úgy fogalmazott: ezáltal a diákok megpróbálják a színház nyelvén megtalálni a közös szót. Hiszen a hallgatók tolmács nélkül, egymással együtt dolgozva munkálkodnak a közös előadáson. A cél pedig az, hogy az együttlét végére képesek legyenek a beszélt nyelvet háttérbe szorítva kommunikálni egymással. – Ezzel elérjük a színház valódi célját, hogy érzelmileg egymásra hangolódnak a hallgatók – tette hozzá Kozma András.

Viktor Rizsakov, a moszkvai intézmény igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: kiváló kezdeményezésnek tartja a Kaposvári Nemzetközi Színház Műhelyt. – Most, hogy a világot elborították a különválásra törekvő erők, nagyon jó dolog, hogy itt Kaposváron összegyűlhettünk és színházi integrációban vehetünk részt – mondta az orosz szakember. – Úgy érzem, hogy a nagyon gazdag tradíciókkal rendelkező magyar színház a nagy múltú orosz és spanyol színházzal együtt komoly eredményeket érhet itt el annak érdekében, hogy világot szebbé tegyük a művészeti színház által.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában