Közélet

2016.02.15. 08:07

A megrendelő diktál - számos somogyi cég pengeélen táncol

Borsod után Somogyban kell a legtöbbet várniuk a pénzükre a hitelezőknek, miközben általánosságban kissé javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme. 2014-ben még 47, tavaly már „csak” 45 nap alatt juthattak pénzükhöz a somogyi cégek. Ez derült ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő fizetési tapasztalat programjából.

Márkus Kata

A somogyi, nem túl dicsőséges második helyezés cégekre gyakorolt hatásairól szerettünk volna megkérdezni megyehatáron belüli vállalkozásokat, ám azt mondták, ha reklamálnak, szinte biztosan nem látják kintlévőségeiket. Budai Ferenc, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) somogyi elnöke, országos elnökségi tagja szerint viszont elsősorban a mikro- és kisvállalkozásokat érinti hátrányosan ez a helyzet. 



– A megyében ez a réteg a legkevésbé tőkeerős, hónapról hónapra fizetik ki az alkalmazottaikat – mondta Budai Ferenc –, s ha egy, esetleg két hónapot várniuk kell a pénzükre, már beindul egy eladósodási folyamat. Amiből aztán alig-alig tudnak kimászni, a vége pedig sok esetben a megszűnés. Területileg Nagyatád, Barcs, Csurgó, Marcali környékén a legrosszabb a helyzet. Sajnos az is jellemző a megyére, hogy ha sikerült is kölcsönhöz jutniuk a vállalkozásoknak, a pénzt nem fejlesztésre fordították, hanem régebbi kölcsöneik visszafizetésére.

A Bisnode felméréséből az is kiderült, hogy amíg 2014-ben országosan a cégek számláinak 66 százalékát fizették ki időben, addig tavaly átlagosan 70 százalékot. Az átlagos fizetési határidő 2013-ban még 27, 2014-ben 26 nap körüli volt, míg 2015-ben 25 és fél napra fizettek a cégek. Ez önmagában azonban nem jelzi a Bisnode tanulmánya szerint, hogy a cégek jobban fizetnének, mivel a csökkenő átlagos fizetési határidők annak is betudhatók, hogy a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak a hitelt nyújtó cégek fizetési feltételeiken. A legnagyobb fizetési határidővel a vegyiparban, a gépiparban, a fafeldolgozás területén, a számítógép, elektronikai termék gyártásában és a gumitermék gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál kell számolni, ahol legalább 35 nap az átlagos számlafizetési határidő.

– Ugyanakkor a fizetési késedelem, ha minimálisan is, de nőtt – áll a fizetési tapasztalat programban. – 2015-ben a fizetési kötelezettségeiket késve teljesítő cégek átlagosan 16,2 nap elmaradással fizették ki számláikat, miközben ez a szám 2014-ben 16 nap alatt volt, s 2013-ban ez a mutató még megközelítette a 22 napot. A legtöbbet késő szektorok listáját magasan az ingatlanügyletekkel foglalkozó terület vezeti 41 napos átlagos fizetési késedelemmel, ezt követi a bányászat 36 nappal, illetve az építőipar és a fémfeldolgozó ipar 28-28 nappal. 2014-ben egy építőipari cég esetén akár 61 napig is tartott, amíg egy hitelező pénzéhez jutott; 2015-ben azonban már „csak” 54 napot kellett a számlakiegyenlítésre várni, amennyiben vevője késett a fizetéssel.

Budai Ferenc szerint, ha egy somogyi mikro-, vagy kisvállalkozás 45-60 napra kapja meg a pénzét, akkor már szinte pengeélen táncol. – Csak hát, megrendelés kevés van, és kénytelenek úgyis elvállalni a munkákat a vállalkozók, ha nem látják a végét – mondta. – Sajnos a jó somogyi szakemberek zöme már külföldre távozott, főként az építőiparból, ezért azt a kevés jól képzett dolgozót igyekeznek megtartani a vállalkozók. Ahhoz viszont megrendelés kell, így hát akkor is elvállalnak munkákat, ha már az elején tudják, hogy baj lesz a végén. Sok mindent ezért nemigen tudunk tenni, hogy javuljon a helyzet, egyelőre a megrendelő diktál.

Borsod után Somogyban kell a legtöbbet várni a pénzre

Megyénként Borsod, Zala és Fejér megye cégei kapják átlagosan a leghosszabb fizetési határidővel számláikat, a Bisnode adatai alapján legalább 29 napos átlagos fizetési határidő a jellemző. A legnagyobb fizetési késedelem, 18 napnál több a fővárosi vállalkozásokra jellemző. Ha a megyéket vizsgáljuk az átlagos pénzhez jutási idő tekintetében, vagyis az átlagos késedelmeket és átlagos fizetési határidőket együttesen, kiderül, hogy Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kell a legtöbbet várniuk a pénzükre a hitelezőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!