2018.02.03. 18:35
Már nem drágulnak olyan gyorsan a használt lakások
A szakértő szerint ez is azt jelzi, hogy a piac már nem bírja tartani a lépést a mostani árakkal.
Balog László elemző szerint 2014 év vége óta nem volt olyan alacsony a használt lakások árának drágulási üteme, mint tavaly a harmadik negyedévben. Az ingatlan.com szakértője az M1 szombati műsorában azt mondta, a KSH adatai szerint 8,2 százalékos volt az áremelkedés 2017 harmadik negyedévében, ez is azt jelzi, hogy a piac már nem bírja tartani a lépést a mostani árakkal,
a használt lakások is nagyon drágák, emiatt pedig az emberek meggondolják, hogy érdemes-e használtat venni.
Az új lakások ára a használtakénál nagyobb mértékben, 12 százalékos ütemben drágultak főleg azért, mert a munkaerőhiány és a dráguló alapanyagok miatt egyre többe kerül új lakásokat építeni.
Elmondta még, hogy átrendeződés tapasztalható az adásvételekben: Budapesten már kisebb arányú a növekedés, a húzóerő most a vidéki nagyobb városokban van, ahol jelentős beruházásokkal új munkahelyek hoztak létre.