Kiállítás mutatja be az ötszáz éves szegedi papucs történetét

A Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett tárlaton a Móra-múzeum szakemberei által készített tablók elevenítik föl a szegedi papucs történetét. A Szegedi Papucsért Alapítvány gyűjteményéből bemutatnak klasszikus, hagyományos, valamint a kortárs divat elemeit felhasználó lábbeliket is.

A rendezvényen előadásokat tartanak a szegedi papucs csodás átalakulásairól a török hódoltságtól a 21. századig, fény derül arra, milyen stratégiák léteznek a mesterség tudásának átadására, milyen további terveket szőttek a szegedi papucs életben tartására a civil szervezetek, miért különleges a lábbeli hímzése vagy épp arról, miként lehet ihlető forrása a kortárs művészeknek e hagyományos viselet.

A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza.

A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.

1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester, – az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből – Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula „készítményeit” az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki „mélyen megilletődve” az önállósághoz hozzá is járult.

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok – amikor nincs különbség a bal- és jobblábas papucs között – készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el.

A szegedi papucsot tavaly felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.