Gólyahír

2023.10.28. 09:00

Szépe és Szeverina is megérkezett közénk

Huszonhat baba született a Kaposi Mór Oktató Kórházban október 20. és 26. között.

Koszorus Rita

Ilyen, amikor valaki "tök cuki"! (Illusztráció )

Forrás: Hajdú Bihari Napló

Fotó: Kiss Annamarie

Tizennégy kisfiút és tizenkét kislányt segítettek a világra az elmúlt héten a Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti osztályának munkatársai. Két olyan nap is volt, amikor hat baba született; október 24-én, kedden és 26-án csütörtökön. De mozgalmas nap volt a kórház dolgozói számára október 21., szombat is, hiszen aznap látta meg a napvilágot Mira és Bence, akik egy ikerpár. Elsőként Mira érkezett, aki 1260 grammal és 33 centiméterrel született, majd követte öccse Bence is, aki 1400 grammal és 40 centiméterrel született. Nem ők voltak azonban az egyetlen kis súlyú újszülöttek az elmúlt héten, hiszen Adrienn Szépe is két kilogramm alatti súllyal született. Ő 1860 grammos testsúllyal és 45 centiméteres hosszal érkezett a világra. 

Ezen a héten két négy kiló feletti baba született, egyikük Ákos Dávid volt, akit születése után 4090 grammra mértek, a másik nagyobb bébi pedig Ervin Dániel volt, ő 4280 grammos születési súllyal rendelkezett. Hosszra is ő volt ezen a héten a legnagyobb baba, hiszen hatvan centiméterrel született. 

A sok klasszikus név – Ákos, Bence, LeventeFerenc, Dániel, Adél, Anna, Réka – mellett több különlegesen csengő keresztnevű babával gyarapodott Somogy. Így a latin eredetű Mira, Szeverina, a görög Melitta, az ír Nolen mellett egy ritka, magyar nevet is találhatunk az újszülöttek névsorában: Szépe. Több baba kapta a Dánel nevet, de Leventére is többen kersztelték újszülött gyermeküket az elmúlt napokban. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában