Összhangban élnek a természettel a törékeny világban

Húsz évvel ezelőtt még Szeghalmon élt és a földhivatalban dolgozott Korpics József. – Mindig csak másoknak mértem ki a földet, távolinak éreztem az akkori, aktákkal és számítógépekkel súlyozott életem – mondta. – Visnyeszéplakon 2001-ben éppen tanítót keresett a helyi közösség. A feleségemnek pedig épp ez a hivatása.

– Amikor kiszálltam az autóból, úgy éreztem, itt harapni lehet a levegőt – kapcsolódott a beszélgetésbe Selmeczi Kovács Borbála, József felesége. – Éppen egy keresztelőbe csöppentünk, amelyre kedvesen bennünket is azonnal meghívtak a helyiek. A hagyományok tisztelete, a keresztény látásmód nagyon vonzó volt.

Mindennek már tizenkilenc éve. Azt mondják: teljes volt az egyetértés, hogy a négy gyermekükkel ide, az Isten háta mögé települnek. Ahol aztán idővel még kétszer részesültek gyermekáldásban.

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem a háta mögött, hanem az Isten színe előtt élünk, ahol az a teremtett világ vesz körül, amelyet nem az ember kreált – mondta Korpics József. – Nem valami elől, hanem valamiért jöttünk ide. A mai falvak többsége már elvesztette azt a jellegét, amitől „falu”-nak hívhatjuk: szántóföldre, legelőre, állattartásra, gazdálkodásra gondolok. Itt minden megvan. Megtanultuk, hogyan éljünk együtt a természettel.

Korpicsék az évek során belejöttek az önellátó gazdálkodásba. A család minimalizálta a felesleges költéseit: nem tartanak autót, traktort, szivattyú helyett vödörrel húzzák a vizet a kútból, a frissen vágott kecskehúst pedig zsírjában tárolják, vagy megosztják a szomszéddal, hogy ne romoljon meg hűtőszekrény híján. Mobiltelefonjuk ugyan lett idővel, hogy két felnőtt gyermekükkel tarthassák a kapcsolatot, ám internetük a mai napig nincs. Gimnazista gyermekük a járvány első hulláma alatt könyvekből tanult, és vizsgázott. Most az osztálytársához jár át online tanulni. – Amikor a gyermekeink középiskolába mentek, megnőttek az anyagi költségeink. Távollétük miatt az a munka, amelyben már jól tudtak segíteni nekünk, ránk hárult. – A digitális oktatás nekünk inkább áldás, mint átok, mert együtt van a család, tudjuk segíteni egymást. Így alacsonyabbak a költségeink, és a munka is elkészül – tette hozzá József, aki úgy érzi, a világjárvány az ő életmódjukon egyáltalán nem változtatott.

– A vírus olyan helyzetet teremtett, amely sokakat elgondolkodtat. Hatékony a világ, de törékeny. Míg máshol tönkreteszik a földeket, mi gépekkel rá sem megyünk, hogy ne roncsoljuk a szerkezetét. Az életformánknak most van igazán létjogosultsága.

Életművészet művészélettel

A nyolcéves Benkő tököt faragott ottjártunkkor. Már éppen indulófélben voltunk, amikor varázslatos papíralkotásait megmutatta nekünk, amelyeket a napokban készített egy mesekönyv alapján. – Benkő kicsit olyan, mintha egyke lenne, mert a testvérei már kész felnőttek – mondta az édesanyja. – Talán beteljesíti szülei álmát, és itt marad Visnyeszéplakon, ahol békében alkothat majd.

Iskola az Isten háta mögött

– Bárki azt hiheti, hogy a gyerekek, akik ilyen környezetből bekerülnek egy középiskolába, kettőt sem tudnak szólni – vette át a szót a hatgyermekes édesanya. – Voltak előítéletes, rossz élményeink, ám idővel mindig bebizonyosodott, hogy a visnyeszéplaki gyerekek mindenhol megállják a helyüket. Többek között a mieinket is elsőre felvették oda, ahová jelentkeztek. Nagyfiam orvos, felnőtt lányom pedig matematika-testnevelés szakos tanár – mesélte a tanítónő.

– Egyetem, főiskola után csak úgy lehet itt tartani a fiatalokat, hogy egy hiteles életformát mutatunk nekik – tette hozzá Korpics József. – Bizonyos tekintetben túlképzettek az iskolás gyerekek, ám a legfontosabbat nem tanítják meg nekik.

A mi életformánk maga a túlélés. Megtanultuk, hogyan gazdálkodjunk saját energiáinkal.