A Krisna-völgyben találta meg igazi útját

Még maga sem tudta eldönteni, hogy a főváros zaja, vagy egy tanya csendje tesz rá vonzóbb hatást. Mindkettőt szerette volna, akár egyszerre is. Balázs Virág csupán négy éves volt, amikor fotóriporter édesanyja úttörőként képsorozatot jelentetett meg az egykori Képes7-ben a krisnásokról. Virágot is néha magával vitte a fotózásokra.

– Emlékszem ahogy a lábak táncoltak körülöttem, és a nagy dobokra, amelyeket felnőttként azóta kisebbeknek látok. Anyukám vegetáriánus lett, én is. Onnantól kezdve magyaráztam az oviban, és az iskolában, hogy miért nem szabad húst enni – mesélte Virág.

– Mindig is egyértelmű volt számomra, hogy művészetekkel szeretnék foglalkozni, és valami magasabb eszmét közvetíteni, értéket átadni az emberiségnek. Az óvoda mellett volt egy plébánia. Nagy áhítattal néztem az apácákat. Úgy éreztem, ilyen tisztának és elhivatottnak kell lenni. Később rájöttem, hogy a színházi világ nekem túl szabados, az apáca lét pedig túl szigorú. A Krisna-tudatú létben mindkettőt megélhetem. Tizenhat éves voltam, amikor az utcán találkoztam egy Krisna-tudatú lánnyal. Számomra nem volt fura az öltözete, mert a gyermekkoromból már ismertem a szárit – mondta Virág, aki mint ahogy a nagykamaszok többsége, szintén az élet értelmét kezdte keresni. Nem az kezdte foglalkoztatni, hogy mit szeretne csinálni, hanem az, hogy milyen üzenetet tud közvetíteni az alkotással. Képzőművészeti középiskolába járt.

– A munkám másodlagos, csupán egy eszköz Isten szolgálatában. Minden tehetségünk tőle való, ezért igyekeztem őt szolgálni és elfogadni oly módon, hogy igyekszem visszajuttatni neki a tehetségemből – mesélte filozófiáját. Az építészet felé kanyarodott, mert szeretett volna „megkomolyodni”. Valami igazi szakmát kitanulni.

– Felismertem az emberi és neveltetésbéli hiányosságaimat, és az egyetem helyett, ahová felvettek, Krisna-templom-béli missziós élet képzését választottam. Épületek helyett önmagamat kezdtem felépíteni. Rájöttem, hogy sok tevékenységet végezhetek úgy, hogy csupán néhány hónapos intenzív képzésre járok, és nem vesztegetek el hosszú éveket az egyetemen – mondta Virág, akinek férje szintén építésznek készült, ám ő is rájött, hogy az nem az ő világa. Virág hét évig terjesztett könyveket, budapestieket szólított le az utcán, de Angliába és Svédországba is eljutott ezzel a tevékenységgel.

– Nem ülök egy áruházlánc pénztárában rabszolgaként fél óra ebédszünettel, inkább a saját családomért dolgozom egy olyan házban, amelyben se áram, se víz nincs bevezetve, mert ezzel is tudok tenni valamit a világunkért – mondta Virág, aki szerint a gépekkel csak a gond van. Családjával igyekeznek nem terhelni szeméttel a bolygót. Mielőtt megvásárolják, a legkisebb tárgy útját is végiggondolják, hova kerül majd. Ha csak a nem lebomló szemétkupacot növeli, inkább meg sem veszik. Úgy érzik, sokkal többet tesznek ekképpen környezetükért, mint egy hivatalnok.

A negyedik kötete készül a sorozatnak

– Eddig a leghosszabb időt a turizmusban töltöttem el, a vendégeket kalauzoltam a völgyben. Voltam az iskolánkban rajztanár is egy ideig, most pedig egy könyvhöz készítek illusztrációkat – mondta Balázs Virág. – A készülő kiadvány negyedik kötete egy könyvsorozatnak, ami az önellátásról szól. Olyan tevékenységeket is belevettünk, amelyek nem csak a krisnások körében elterjedtek, a kosárfonásról, a kenderfonál-készítésről, és a nemezelésről is szól egy-egy fejezet – mondta az illusztrátor, aki eddig két kötetbe szénrajzokkal alkotott. A címlapokat olajjal és aquarellel festette. Ha nem is lett építész, mégis szerzett diplomát, a Bhaktivendata Hittudományi Főiskolán védikus képzőművészet-elméletet tanult.