Konferencia

2023.07.27. 17:48

Továbbképzésre és tapasztalatszerzésre érkeztek a kertészek az ország minden pontjáról

Kertészekkel telt meg a Városháza díszterme csütörtökön délután. Az ország legtávolabbi pontjairól is érkeztek érdeklődők a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének (KKOSZ) rendezvényére. A három napon át tartó rendezvény nemcsak szakmai előadásokat, hanem városnézést, kötetlen beszélgetést és kertlátogatást is tartalmaz.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang R.

Ebéddel és városnéző sétával várták a Kertészeti Konferencia résztvevőit Kaposváron. A csütörtöki megnyitón a somogyiak köszöntötték a vendégeket. Kaposvár nevében Borhi Zsombor alpolgármester fogadta a kertészeket.

– Minden konferencián az új szakmai lehetőségeket tárjuk fel. A család és önellátó gazdaságok vegyszermentes termelése a mai helyzetben nem egyszerű. Folyamatosan bővítjük az ismeretanyagot, amelyet a kertészek a saját csoportjaikban továbbadhatnak – mutatta be a konferencia célját András Károly, a KKOSZ elnöke. Arra is felhívta a figyelmet, a problémára, hogy nehéz visszavezetni a kertészkedést az emberek életébe. Míg korábban apáról fiúra szállt a kertművelés hagyománya, addig az utóbbi évtizedekben több generáció között is elmaradt a tudás átadása, és a hagyomány tovább vitele.

Fotó: Lang R.

– Közhelynek minősül, de nem véletlenül mondták őseink, hogy Magyarország Európa éléskamrája. Somogyról úgy tartjuk, hogy Magyarország éléskamrája. A másik közhely is idevág, amely szerint azzá válunk, amit megeszünk. A kiskertekben, vegyszerek nélkül termelt zöldségek-gyümölcsök íze is más, mint a multik polcain kapható, mérnöki pontossággal előállított termékek – hívta fel a figyelmet az egészséges termények jelentőségére Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Arra biztatta a kertészeket, hogy ne hagyják abba a munkát, hiszen nemcsak a múltat, és a jelent, hanem a jövőt is meghatározza az egészséges zöldség és gyümölcs az asztalokon.

– Jó helyen vagyok. Több generációs kertész családból származom. Szabolcsban mi úgy tartjuk, hogy nálunk van hazánk éléskamrája, és érdekes, hogy Kecskeméten is ezt tartják magukról az ottaniak – kezdte beszédét Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, aki Nagy István Agrárminiszter üdvözletét is elhozta.

Fotó: Lang R.

– Mindenkinek ott kell megtermelnie az asztalra valót, ahol él. Vissza kell találni a hagyományokhoz, a kertműveléshez még akkor is, ha a kertészember kiszolgáltatottá válik az időjárásnak és akár tíz perc alatt tönkre mehet a munkája – mondta a helyettes államtitkár, aki arra buzdította a kertészeket, hogy pályázzanak azokra a támogatási lehetőségekre, amelyek akár 80 százalékos társfinanszírozással is elérhetők. Az elmúlt években 1560 milliárd forintot helyeztek ki az agrár pályázatokban, amelyből 20 ezer önellátó családot is támogattak, akik nemcsak fűvel vetették be a kertjüket. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában