Orvos, ám kántornak is tanult Somogy „rejtvényfejtő” Primája

Németh Ildikó az egyetlen olyan idei Prima-díjas Somogyban, akinek munkája nem látványos, mert nem alkotó-, vagy előadóművész. Inkább a háttérben dolgozik, miközben életeket ment tevékenységével. Ő ugyanis a Kaposvári Területi Vérellátó Központ főorvosa. Gyakran a hét több napját utazással tölti, amelyek úti célja a véradások helyszíne.

– Hogyan érintette ez a Prima-díj?

– Amikor megtudtam, hogy jelölt lettem, a barátnőmmel elmentünk megfelelő ruhát, cipőt, kiegészítőket választani nekem a díjkiosztóra. Rendesen fellendítettük Kaposvár kereskedelmét ezzel az akcióval… Amikor az eladók kérdezték a boltokban, mivel foglalkozom, akkor szembesültem vele, hogy az emberek nem is tudják pontosan, mi is a munkám. Ugyanakkor pont jókor jött ez az elismerés, mert néha azt éreztem már, hogy hiába való amit csinálok. Az újabb lendülethez kell a sikerélmény…

– Hogyan kezdődött az orvosi hivatása?

– Nem volt egyszerű a kezdet. Én vagyok az első, aki diplomás a családomban. Az egyetemen az a hátrány ért, hogy nem volt nexusom orvosokkal, ám hamar kiderült, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom. Amikor a koponyáról tanultunk, egykori tanítónőm fiától, dr Balogh Gábortól kaptam egy kölcsön koponyát. Ez a gesztus eszembe juttatja a segítséget, hogy én is segítsek másokon…

– A legtöbb ember viszolyog a vértől. Miért pont ezt az irányt választotta?

– Egy orvosnak mindig benne van a pakliban, hogy testfolyadékokkal találkozik. Aki nem bírja, nem választja ezt a hivatást. Már gyerekként lenyűgözött a biológia, az emberi test működése. Egy kriminek fogtam fel az egészet. A diagnosztika volt a kedvencem, rejtvényfejtésként éltem meg: a tünetekből, az anatómiából össze lehet rakni a baj okát… A szakdolgozatomat neurológiából írtam, ami ugyancsak rejtvény. Azt hiszem, jó neurológus lettem volna, ám egy fordulat az életemben azt diktálta, hogy ne vállaljak túl sokat, például olyan szakirányt, ahol sok az ügyelet. Megszületett ugyanis az első kislányom. A vérellátóban készenlét van, de orvosként ügyelet nincs, és van rejtvény.

– Mi pontosan a munkája, mert úgy hírlik, néha keverik a laborral a vérellátót?

– Szeretek a háttérben maradni, és ez a munka megengedi a rejtőzködést. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az egész országban szervezi a vérellátást, ugyanakkor a Központ a legfőbb döntéshozó a szakmában. Két régióközpont feladata a teljes vérek kivizsgálása, amely minden egyes donációval megtörténik, A készítmény gyártás, ami azt jelenti, hogy alkotórészekre bontják a vért, hogy a betegnek azt juttathassák, amire szüksége van belőle, mindegyik régióközpontban zajlik.. Vörösvérsejt, plazma, vagy vérlemez kell-e neki. Kaposváron Területi Vérellátó működik. Fő feladatunk a vérgyűjtés. Minden nap úton vagyok a vérgyűjtő mikrobusszal járjuk a Vöröskereszt által szervezett véradásokat. Minden donort meg kell vizsgálni a saját érdekükben és a betegek érdekében. Szeretek kimenni, ráadásul kevés az orvos erre a feladatra, ám néhány mentőtiszt is gyakran jön segíteni. Örülök, hogy részt vesznek ebben. Nagyon jó a csapatunk, mindenki nagyon ügyes, munkatársaknak is

oroszlánrésze része van a díj elérésében. Szeretek információt gyűjteni a betegekről is, a kezelőorvosokkal történő konzultáció útján, hogy megfelelő készítményt kaphassanak. Ez azimmun-hematológiai vizsgálat is egy rejtvény.

– A díjkiosztón szóba jött, hogy nem csak a „biológiai rejtvényfejtést” kedveli, van egy igazi hobbija…

– Kaposszerdahelyen elhunyt a kántor, és úgy éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy csendes misék legyenek. Negyvenhét évesen álltam neki megtanulni orgonálni, mindenféle zenei előképzettség nélkül. Anyagiakat és egyéb energiát nem sajnálva a terv megvalósítására. Jelentkeztem a püspökség kántorképzőjébe. Már a felvételim is érdekesen zajlott: kérték, hogy orgonáljak valamit, de én a modern, elektromos hangszert sem ismertem fel, ami a teremben állt, egyre a templomi orgonát kerestem… a felvételiztetők úgy látták jónak, ha énekelek csupán. Soha senki nem éreztette velem, hogy öreg lennék hozzá. Tisztában vagyok vele, hogy soha nem leszek olyan szinten, mintha gyermekkoromtól fogva ezt tanultam volna, mégis amit lehetett, kihoztam a vállalásomból. Ez az, ami megszólít. Az ének, a liturgia szebbé teszi a szentmisét, célom, hogy elkerüljük a csendes misét: szeretném felemelni az emberek lelkét oda, ahol elérhetik a Jóistent. 2016-ban megszereztem a kántor-oklevelet.

– Mostanában egy másik vadonatúj szerepben is feltűnt.

– Három lányom van. Amikor a Prima-díjat átvettem, csupán két napos volt az első unokám, akit azóta már láttam is, kezemben tarthattam. Sajnos nagy a távolság, mert Budapesten élnek, de most tartok egy kis szünetet a munkámban, mert Simon édesanyjának is szüksége van a segítségemre. Olyan öröm egy újszülött, annyi öröm ér, szeretném megélni ezeket a közös pillanatokat és fel kell dolgoznom lelkileg a díjjal járó sikert.

Németh Ildikó főorvostól megtudtuk, hogy mivel nincs két egyforma emberi vér, a lehető legjobb készítményt kell beadni a betegnek, ami biológiai kockázatot jelent. Szigorú szabályai vannak ennek a szövet-transzplantációnak nevezett műveletnek. A nők egy éven belül maximum négy, a férfiak öt alkalommal adhatnak vért a saját egészségük megóvása érdekében. Két véradás között azonban legalább 56-napnak kell eltelnie. A főorvos asszony szerint egy szűkebb csoport az, aki évente több alkalommal is belevág a műveletbe, ám elegendő lenne mindenkinek évente csupán egyszer vért adnia, ha mindenki rászánná magát, aki egészségügyileg alkalmas rá. Mindezt megtehetik hétközben a vérellátó központban, vagy a szervezett véradásokon.