Senkit sem szabad megmenteni a saját döntésétől

– A közel húsz éves szakmai tevékenységük egy újabb állomása a pozíciójukban történt változás, vagy mondhatjuk azt is, hogy ez már a személyes gyümölcse is?

Proszonyák Ida: – Mindenképpen egy szakmai állomás, s az hogy előre lépünk egy kicsit, mégis csak gyümölcs. Húsz évvel ezelőtt az elsők között voltunk, akik létrehoztuk az ilyen intézményeket az országban. Személy szerint alkalmazottként jöttem ide, az első munkanaptól, 1998. március elsejétől fogva itt dolgozom. Akkor magunk tanultuk és alakítottuk ezt a szakmát, konkrétan a Borostyánvirág, és még pár másik ilyen szervezet. Önfejlődő folyamat volt. Végül is egy amatőr, de nagyon lelkes gárdából jó tíz év alatt eljutottunk oda, hogy, remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, de mégis csak, egyfajta szakmai minőséggé váltunk.

– Mi változott tíz év után?

Proszonyák Ida: – Az igazi áttörést a krízisellátás hozta 2005-ben. Addig családok átmeneti otthonaként működtünk. De onnantól elkezdődött a bántalmazottaknak az ellátása is. S akkor újrakezdtük ezt a tanulási folyamatot, mert arra sem volt addig semmiféle támpont. Modellkísérleti jelleggel ment öt-hat éven keresztül. Az egy nagy ugrást adott szakmai szempontból is, hogy a tíz ilyen krízisközpont egyikeként működtünk. Kellett hozzá, hogy az a támogató hátteret biztosító alapítvány és a kuratórium, akik a szakmai munkába soha nem szóltak bele. De ilyen támogató volt mindig is a város, elég csak említeni, hogy ezt az épületet ingyen megkaptunk használatra. Partnerként tekintettek mindig is ránk.

Biró Dániel: 2005-ben volt a fordulópont, 1999-ben kerültem ide katonaként, aztán lettem gondozó, családgondozó, s abban az évben lettem intézményvezető-helyettes, olykor karbantartó, hiszen egyedüli férfiként – sokáig egyedül voltam így itt – egyszerű karbantartási munkákat is meg kellett csinálni. De ez anyaotthon így működik, mindenkinek bele kell tennie valami pluszt. Ha valaki csak nyolctól négyig, a diplomájához tartozó munkát akarja betölteni, annak nem ez a munkahelye. Vezetőként kell élelmiszert vásárolni a lakóknak, ha éppen kifogytak a készletek. Ha csőtörés van, akkor szedjük a díszburkolatot, hogy csökkentsük a kivitelezés költségét. 2005-ben belekerültünk egy nagyon szűk szakmai körbe országosan, akik egy igen intenzív munkát kezdtek el, s ez a kilenc-tíz központ dolgozta ki a krízisellátás rendszerét, aminek például az ambulancia, mint fejlődési szint, lesz a következő üteme. Együtt építettük ki a kapcsolati erőszak áldozatainak ellátásának egyre komplexebb rendszerét. Akkortájt lettünk, mondhatnánk így is, valódi szakemberekké mindannyian, nagy hangsúllyal, hogy ezt a gyakorlatból kiforrott tudást tovább is adjuk.

– Ennyi idő elég hosszú ahhoz, hogy különféle változásokat regisztráljanak. Akár az áldozatok élethelyzetéről, akár a társadalom családon belüli erőszakhoz való viszonyában. Van különbség?

Proszonyák Ida: – Összetett kérdés, nincs rá egy igaz válasz. de az biztos, hogy még mindig nagyon nagy a látencia, a rejtettség. Amit el tudtunk érni, hogy azt azért már az érintettek tudják, hogy van olyan otthon, ahová el lehet menni, vannak úgynevezett védett házak.

Biró Dániel: – Vagy fontos például, hogy van országos segélyhívó telefonszolgálat, az OKIT (Országos Kríziskezelő és Információs Telefonközpont).

Proszonyák Ida: Mindezt többnyire az érintettek tudják. Hogy a szemlélet hogyan változik, szerintem nagyon hullámzó. Attól függ, hogy milyen eszközöket használunk. Bizonyos domináns, segítői attitűd az ellenérzést vált ki. Kell harcosnak lenni bizonyos helyzetekben, de nem szabad arrogánsnak lenni. Mi ez utóbbit valljuk. Szakemberek vagyunk, tájékoztatunk, de alapvetően dönteni az érintettnek kell. Nekünk ez az elvünk, képviseljük őket, de helyettük nem oldhatjuk meg az életüket. Segíteni viszont annak lehet, aki azon a szinten van, hogy eljut a segítségkérésig.

– Mindenkinél máshol van az ingerküszöb, de folyik-e már a családon belüli erőszak témája már a csapból is?

Proszonyák Ida: – Arról biztosan kevés szó esik, hogy mi nem csak a nőket védjük a tevékenységünk során, hanem a családokat. Mert abban a családban, ahol a nőt bántják, ott a gyereket is bántják. S a gyerek, amit lát, amin szocializálódik, azt kell megszüntetni. Az áldozatot védjük, akiknek a többsége nő.

Biró Dániel: – Alapvetően az áldozatokon keresztül a gyermekáldozatok védelme a legfontosabb a rendszerben, mert ők a jövő ígéretei. Ha hagyjuk őket bántalmazó környezetben felnőni, akkor ez lesz a minta. S mi ezt látjuk az életben. Azok a fiúgyerekek, akik olyan családból jönnek, ahol apa bántja anyát, ők maguk átveszik egy bizonyos korban a szerepet. Ugyanazokkal az eszközökkel próbálja az anyját, a testvéreit sakkban tartani. Van tapasztalatunk már arra, hogy aztán az ilyen gyerekek maguk is bántalmazókká válnak, a leánygyerekek pedig áldozattá.

– De a társadalom többségi része nem bántalmazó, mégis, mintha alig változna valami…

Biró Dániel: Azért is nehéz a társadalmi hozzáállást megváltoztatni, mert mire véleményt alkotunk a kapcsolati erőszakról, addigra felnövünk. Napjaink aktuális témájánál, a hatalommal való visszaélésnél keletkező hozzászólásokban jól látszik a megítélés széles spektruma. Mert, ha valakit minden nap nadrágszíjjal vernek, annak nem lesz idegen egy hasonló, ám mégiscsak durva és megalázó eset egy másik élethelyzetben. Mi az erőszakot utasítjuk el, mindegy ki követi el. Viszont az áldozathibáztatás ellen is küzdeni kell, de ennek nem az az eszköze, hogy az elkövető kezdjük el hibáztatni. Az egy másik rossz út. Nem akarjuk elítélni a bántalmazót, a cselekedetet utasítjuk el. Ezzel nem rekesztjük ki a bántalmazót – tipikusan a férfit – annak a lehetőségéből, hogy közösen oldjuk meg a fennálló krízist. Foglalkozni kell azzal az oldallal is, mert ezek látott, tanult, magunkkal hozott magatartásformák, lásd: „asszony verve, pénz számolva jó”. Az ördögi kört meg kell szakítani, de nem kirekesztéssel.

Proszonyák Ida: – Ha nem sikerül megszakítani, akkor az itt csecsemőként született kislány visszatér ide, már bántalmazott nőként. Ezt mi már láttuk itt…

– Azért nyugtassanak meg, akadnak pozitív példák is ennyi idő alatt!

Biró Dániel: – Sokan azt gondolják, hogy a mienk egy csak kudarcokkal teli szakma, de ez szerencsére nem igaz. Kifejezzen sok jó példánk is van. Az internet és a Facebook világában még egy kicsit monitorozni is tudjuk valamelyest, hogyan alakul azok élete, akiknek sikerült újrakezdeni. rengeteg olyan család van, akik új életet kezdtek, vagy éppen sikeresen rendezték újra a soraikat. Meg lehet szakítani az ördögi kört. Ehhez a szakmának is rengeteg pofont el kellett viselnie.

Proszonyák Ida: Igazából akkor lehetséges ilyesfajta sikert elérni, ha van elég idő arra hogy segítséget vegyenek igénybe. Hála Istennek, a felépült, jogszabályban meglévő rendszer ehhez az elég idő eltöltéséhez megfelelő lehetőséget ad. Van a krízisközpont, utána a családok átmeneti otthona, van úgynevezett félutas ház. Az is kell hozzá, hogy motivált legyen a változtatáshoz, azaz eljusson a fejlődésében oda, hogy igen, ezen változtatni akar. Ehhez felgöngyölítjük, hogy honnan jött, hol tart, s ha rájön a káros mintákra, amiket otthonról hozott, akkor van esély ara, hogy rájöjjön, ennek nem feltétlenül kell így maradnia. Az önbecsülését ugyancsak vissza kell szerezni ez idő alatt, szóval sok mindennek össze kell jönnie az ördögi kör megszakításához.

– Mi a legnehezebb ebben a nagyon sokrétű munkában?

Biró Dániel: – Azt elhitetni, hogy van út, de ezt mi igyekszünk nagyon hitelesen és hittel elmondani. Sohasem mondjuk, hogy könnyű, de van. S ha akarja, mi elkísérjük. Nem szabad megmenteni senkit a saját döntésétől, mert az hosszú távon valahol úgy is visszaüt.

Proszonyák Ida: – Az a legnehezebb, amikor a bántalmazott döntést hoz. Az új élet reményében született elhatározás után mindig felkorbácsolódnak az indulatok, s ez mindig nagyon nehéz.

– Vannak esetek, helyzetek, amire igazán büszkék évek múltán is?

Proszonyák Ida: – Akik évek óta új, egy jó párkapcsolatban élnek, s sikeresen kezdték el újra, már a láthatóan erőszak nélküli életüket. Olyan is eszembe jut, hogy az apa ugyan elvihette volna jog szerint a nyolc éves kislányát az anyjától, de az nagyon rizikós lett volna a gyermek számára, ugyanis gyakorlott segítőként láttuk a veszélyeztető jeleket. A siker az volt , hogy az ide érkező, kezdetben nagyon vehemens ügyvédjén keresztül sikerült eltántorítani az eredeti szándékától.

Biró Dániel: Egészen kilátástalan helyzetű, például többszörös öngyilkossági kísérlet utáni anya jut eszembe, akit egészen extrém módon bántalmaztak, s kifejezetten reménytelen szociális helyzetből mégis sikerült vele közösen újraépíteni az életét. Ma ugyan egyedül, de tisztességesen neveli a gyerekeit, példás körülmények között. Vagy említhetném az egyetemista fiatalembert, aki csoportjával hozott adományt hozzánk, s a beszélgetésünk során kiderült, hogy azért jött már támogatóként, mert kisgyermekként áldozatként megfordult nálunk.

Charity shop

Adományboltot is életre hívnak hamarosan a Borostyánvirágnál. Az efféle charity shopoknak Nyugat-Európában már komoly hagyománya van, a lényeg, hogy a nonprofit szervezet adományboltot üzemeltet, nyilván a sok beérkező, fel nem használt adomány miatt, amiből aztán a tevékenységének financiális rést igyekszik betömni. – Ez minden fél számára nyertes szituáció, mert a felesleges, ám jó minőségű adomány, legtöbbször ruha, nem kallódik el, olcsón meg lehet vásárolni, s a kispénzű emberek is hozzáférhetnek. Másrészről a boltot üzemeltető civil szervezet pluszforráshoz juthat a bevételből, amiből a tevékenység mindennapos pluszköltségeit fedezni lehet – magyarázta Biró Dániel, a hamarosan nyíló adományboltjuk lényegi elemeit. Náluk is több ilyen egyéb kiadás merül fel, példaként említett olyan anyákat, akiknek külföldi dokumentumainak lefordítása elengedhetetlen az ellátásban, viszont az idegen nyelvű hivatalos megjelenítés nagyon drága, normatív támogatásból szinte lehetetlen megoldani. Ilyenre is fordítanák például az adománybolton keresztül befolyt pénz adott esetben.

Ahogy kialakul, az is egy folyamat

A bántalmazás fokozatosan lesz az érintett családok mindennapjainak része – vallja mindkét kaposvári szakember. De azt is hozzáteszik, az első interjúkon a legnagyobb a megdöbbenés. Legtöbbször mély megdöbbenéssel hallgatják például az érkezők, hogy a családban el-el csattan egy-két pofon, az egyáltalán nem természetes. S ezt a legnehezebb megváltoztatni. Mert az elkövető nem tudja, hogy amit tesz, az rossz, s áldozat azt gondolja, minden családban ugyanez a helyzet, s a nőnek az is a dolga, hogy elviselje a bántalmazást olykor, ha nem elég meleg vasárnap délben az ebéd.