A belső csendben nyugszik meg a lélek

Bálint Gábor atya egy szociális és gyermekvédelmi szakembereknek rendezett találkozón nyomatékosította a közelmúltban: jelnek lenni zajban és állandó pörgésben nem lehet, márpedig a keresztény embernek fő küldetése a jelszerep, amely az életünkbe beiktatott csenddel teljesedhet ki. Sokszor lehetünk tanúi annak, amikor a körülöttünk lévők túlpörgetik magukat, a mindennapjaikat, s csak a zaj dolgozik bennük. Ám ha figyelünk magunkra, törekszünk a csendre, akkor képesek vagyunk a mérlegelésre is; mielőtt megszólalnánk, arra is kell gondolnunk, vajon érdemes-e megtörni a csendet…

Megemlítette azt is: a karácsony előtti forgatag idején olyan hangos volt az egyik sztár koncertje, hogy elnyomta a szépségét, tönkretette az ünnepi készületet. Gábor atya meghittségre, nyugalomra vágyott, és pillanatok alatt zajrengetegben találta magát. Papként egyébként arra törekszik, hogy legalább napi egy óra csend jusson neki. Ilyenkor elindul a Deseda vagy a Zselic felé, s Áprily Lajos sorai is eszébe ötlenek: „Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, / taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek. / Ne ingerelj panaszra vagy haragra, / hangoskodóból halkíts hallgatagra. (…) Ments meg zuhatag-szájú emberektől, / könyvekbe plántált szó-rengetegektől.”

Mint megjegyezte: Beethoven V. szimfóniája vagy Mozart Requiemje is segíthet a csend­őrzésben; éltető, gyönyörködtető muzsika mindegyik, de érdemes a Bibliát is kézbe venni, hiszen a Példabeszédek könyvében is olvashatjuk: megvan az ideje a hallgatásnak.

Az atya házi feladatot is adott; arra kérte hallgatóságát, keressük, s őrizzük a csendet, s ha tehetjük, nézzük meg A nagy csend című, díjnyertes filmet, amely a keresztény filmgyártás egyik gyöngyszeme, s amelyet valamennyi embernek látnia kellene.