A gyütt-ment rocker büfésnek mára már a Balaton az otthona

– Jó pár évvel ezelőtt egy véletlen sodorta Dunaújvárosból a Balatonhoz.

– Édesanyám kereskedő volt, és a szomszédjában volt egy hentes, Laci bácsi, aki lejött Balatonboglárra és nyitott egy pecsenyesütőt. Kék bódéban árulta a finom kolbászokat, és ő javasolta, hogy jöjjek le a tóhoz. Eleinte nem igazán volt hozzá kedvem, mert dolgoztam a Velencei-tónál, de nem szerettem korán kelni és a nagy melegben reggeltől estig dolgozni, közben meg szomorúan bámultam a strandolókat. De aztán úgy alakult, hogy találtam Balatonszemesen egy eladó üzletet 1982-ben, és azóta is itt vagyok.

– Harmincnyolc évvel ezelőtt mennyivel volt más a balatoni vendéglátás?

– Nagyon. 1983-ban nyitottam ki a büfét egy rokonom segítségével, és mindössze négyen dolgoztunk ott. Mindenért pitizni kellett, nem volt könnyű az árubeszerzés. Nagyon jó kapcsolatot kellett kialakítani, el kellett fogadtatnom magam. Volt, aki a bajuszomról, más a kettő színes órámról jegyzett meg. Hatvan láda üres sörösüveget pakoltam fel, vittem Fonyódra, hoztam az újakat egy kis teherautóval. Akkor kötött árréssel dolgoztunk, mindenért menni kellett, ehhez képest most ez már itt a Kánaán, vagyis árubőség van, és sok szállító már helybe hozza az alapanyagokat. Most mindenki eladni akar. A büfét már nem egyedül viszem, hanem évek óta a fiam, Attila az üzletvezető. Mindent előkészít a lányoknak, felügyeli a sütők hőfokát, a sütési időt. Így tudjuk garantálni azonos minőségben a hét-nyolcféle ételt.

– Fiatalon jutott idő bulizásra is, és most nyugdíjasként sem a tévé előtt ülve pihen.

– Balatonföldvárra akkoriban átmentem például a Geminire, de Siófokra is bejártam, mert ott volt jó élő zene. Diszkóba a Csikó bárba szerettünk járni. Jó bulik voltak a Hungária és az Európa szállók teraszain is. Mindenki tudja, hogy a nagy kedvencem a Rolling Stones, volt szerencsém többször hallani őket. Egy kint élő barátom most mondta, hogy októberben lesz az Egyesült Államokban koncertjük, szívesen mennék is rá, de még bizonytalan, hogy a járványhelyzet hogyan alakul.

– A büfé helyválasztása véletlen ugyan, de az évek alatt bebizonyosodott, hogy nagyon szerencsés volt.

– Ez a mellettünk pár méterre lévő fűzfa még vízben állt, mikor idejöttünk. Később kialakítottak itt egy szabadstrandot, kempinget, ahová sok turista érkezett. Kamatoztathattam a nyelvtudásomat, annak idején dolgoztam Németországban is pár évet. A kerékpárút is előttünk halad el, sokan megállnak egy ebédre, és a kaposváriak is útba ejtenek lehajtva a 67-esről.

– A kínálat örök, nem változtatott az évek során. Miért?

– Sokan mondják, hogy a street food irányba miért nem megyünk el, például tépett húsos szendvicseket is készíthetnénk. De én nem akarok. Nálunk megszokták, hogy hekket, süllőt, keszeget sütve és olajos halat kaphatnak. Emellett kelendő a rántott borda és a sült kolbász is kovászos uborkával. A rántott húst például mindig csonttal adjuk, mert azon a részen a legfinomabb a karaj húsa. Nem tud meghatni egy északi parti bor, én a déli parti nedűk szerelmese vagyok, amelyekből bőséges a kínálat a büfében. A kedvencem az olasz és rajnai rizling, amelyet nyáron fröccsként fogyasztok. Egy egyszerű büfés vagyok, akinek örömet okoz, ha a vendégei jóízűen ebédelnek, vacsoráznak és mosolyogva, elégedetten távoznak. Az első vendégeim pedig már az unokáikat is hozzák. A hozzánk járók többsége már évek óta visszatérő vendég. Pár napja pedig már egy másfél éves dédunokát is a kezembe vehettem. Sok közéleti személy, politikus is ellátogat hozzánk, de nálunk nincs kivételezés, minden vendég egyforma. Nem sokkal azután, hogy először írt rólam az egyik hetilap, a szakadó esőben egy piros Renault autó beállt az üzlet elé, még bosszankodtam is, hogy miért nem a parkolót használják. Aztán kiszállt egy hölgy egy újsággal a kezében és azt mondta a kollégájának, hogy figyelj, ez tényleg ő, miközben engem bámult. Azóta ők is visszajáró vendégek, s persze az újságot is megőriztem.

Pihenésként rock and rollt hallgat

Vincze András 1951-ben született Szentesen. 1958-ban költöztek Dunaújvárosba. A Ságvári Endre Általános Iskolában végezte el a nyolc osztályt, majd a helyi ipari iskolában villanyszerelőnek tanult, itt is érettségizett. Utána Budapesten vendéglátó-ipari technikumot végzett. Dolgozott villanyszerelőként az egykori NDK-ban és a dunaújvárosi vasgyárban. 1974-től kezdett el vendéglátózni és 1982-től a Balatonon is várta a vendégeket a büféjében. Egy gyermeke született, fiával, Attilával közösen viszik a családi vállalkozásokat. A 70 éves büfés szabad­idejében soul és rock zenét hallgat, de szívesen főz barátainak is. A halászlevére és a kakaspörköltjére a legbüszkébb. Szerinte a jó minőségű alapanyag a siker egyik titka, illetve az, hogy szeressük, amit csinálunk.

Ha újrakezdhetné, újra ezt választaná? – kérdeztük, mire úgy felelt: valószínűleg igen. – Ahogy Somogyban mondják, gyütt-ment vagyok, de úgy érzem, a Balaton az otthonom lett a négy évtized alatt. Úgy gondolom, mindig egy célt kell kitűzni, s a megvalósításhoz szükség van szerencsére és sok kitartásra. Nekem mindegyikből jutott.

Fotó: Lang Róbert