Bagolymentők

Azt hitték, ez az első aratási nap is pont olyan lesz, mint a többi kezdet a búza betakarításakor. A kombájnok és a pótkocsis traktorok útnak indultak a Koppány-völgyi cég telephelyéről, hogy dolguk végeztével a tárolókba kerüljön az idei kenyérnekvaló. A telephelyen készültek a termény fogadására, beindították – tavaly óta először – a maghordó szalagot, mely aztán a megfelelő helyre juttatja a búzát. Ez utóbbi művelet közben történt a váratlan esemény: egy bagolymama gondolta úgy, hogy kihasználva az eddigi háborítatlanságot, a szalagra rakja tojásait. A tojásokból idő közben kikeltek a kis baglyok, a beindított szalagról pedig röptudás híján a földre potyogtak a fiókák. 
Ettől a pillanattól kezdve lett ez az első aratási nap egészen más, mint a többi. A dolgozók először fejvakargatva, tanácstalanul álltak a fiókák felett, egymást kérdezgették, mi legyen a kis baglyok sorsa. Miután ornitológiát egyikük sem tanult, gondolták, felhívják a főnököt, mint ahogy teszik ezt valamennyi megoldásra váró helyzetben. Ez esetben azonban ő sem tudta a választ, miként lehetne megmenteni a még pelyhes fiókákat. Jó pár telefonhívás után sem adta azonban fel a madármentő akciót, végül a nemzeti park szakembere adott tanácsot: tegyék egy dobozba a fiókákat, majd a nap végén, amikor leállítják az ominózus szalagot, tegyék vissza nagyjából oda őket, ahol találták, mert az anyjuk 50–80 méteres körzetben megtalálja és etetni fogja őket. Így is történt, a következő napokban reggel levették, este visszatették a kis baglyokat a szalagra. A harmadik nap már táplálékul szánt kisegeret is találtak a dobozban, míg a negyediken az egyik, a legfejlettebb fióka már el is hagyta a dobozt. 
Nevezhetnénk ezt sikertörténetnek is. S nem csak a kis baglyokénak. Mindazokénak, akik nem legyintettek a fiókákat látva: ezek csak madarak. Ismerik ugye a mondást: aki a virágot szereti... Szerintem ez igaz a kis baglyokra is. 
Kihasználva az eddigi háborítatlanságot, a szalagra rakta tojásait a bagoly.