REvalóság

Hanyagul dülleszkedett a bevásárlóközpont oldalának szombaton kora reggel, úgy tűnt, mintha várna valakire. Jól szituált úriembernek látszott. Miközben egymást váltották az emberek a REpont automatái előtt és a műanyag palackokkal, fémdobozokkal degeszre tömött zsákokat, szatyrokat rövid idő múlva üresen lóbálva vitték a csomagtartókig, a férfi csak várt. Aztán egyszer csak csütörtököt mondott az automata, hangos sípolással adta tudtára a várakozóknak, köztük nekem is, kár az időért. Egy darabig tanácstalanul ácsorgott mindenki tovább, mire a pórul járt család leolvasta az automata oldaláról és közkinccsé tette: a boltban kérhetnek segítséget. Erre a várakozók, köztük én is, nem kicsit csalódottan fordítottak hátat a gépnek, majd kezdték visszagyömöszölni a csomagtartóba a tömött zsákokat. A falnál dülleszkedő férfi szeme azonban ekkor csillant fel, az agyamon pedig átfutott egy gondolat, amit aztán gyorsan elhessegettem, mondván: biztos nem, ahhoz túl jól szituált, és a bolt felé vettem az irányt. 
Dolgom végeztével aztán, bevallom alig vártam, hogy rálássak a REpontra. És igen, a férfi a kiürült helyiségben a nem visszaváltható göngyölegnek szánt kukákat, illetve azok tartalmát szemlélte. Hogy talált-e zsákmányt, nem tudom, mint ahogy azt sem, ki volt jobban zavarban, amikor a csomagtartóba pakolás közben találkozott a tekintetünk, így aztán gyorsan beültem az autóba és kihajtottam a parkolóból. 
Jó dolog ez a REpont. Talán segíthetünk velük Földünk általunk determinált sorsán. Csak az a fránya valóság ne jönne velünk szembe, amikor használjuk.