Vélemény

2024.06.12. 09:47

Kellemetlen ügyek

Kovács Gábor László

Lehet, hogy kellemetlenséggel jár a mostanság gyakori eső, de hihetetlenül nagy hasznot hajtott a mezőgazdaságnak, hívta fel a figyelmemet erre ismerősöm, aki számon tartotta és emlegette, hogy májusban és áprilisban alig volt csapadék, így éppen a legjobbkor állított be az esős idő. Újjáéledtek a haszonnövények a szántóföldeken, nem száradtak ki a facsemeték a somogyi erdőtelepítéseken, újra megjelentek az erdei tocsogók. Egy kis kellemtelenség össze sem hasonlítható a nyereséggel, állapította meg a somogyi vidéket járva. 

Egy másik kedves ismerősöm is megtalált, az idős özvegy­asszonynak a pártokra volt panasza, még azután is, hogy lecsengett a választások ideje. A kampányban kiestek a levelek és szórólapok a postaládájából, és érkeztek kiadványok az évekkel ezelőtt elhunyt férje nevére szólóan. Ez feltépte a régi sebeket, nehezen nyugodott meg. Nem értette, hogy ilyesmi hogyan fordulhatott elő, hogy lehet az, hogy a halott szerettét is voksolásra buzdították. Kiballagott a temetőbe, de ott is kellemetlen meglepetés érte. Azt vette észre ugyanis, hogy a férje sírjáról eltűnt egy váza, valaki elvitte. Bement a temetőgondnok irodájába panaszt tenni, de az ott dolgozó hölgy azzal nyugtatta, hogy az ilyesmi bizony előfordul. Apró kellemetlenség, mint amikor esernyő nélkül megázik valaki. Az eső szerencsére hamar felszárad, de a rossz emlékeket cipeljük magunkkal, amíg le nem rázzuk magunkról, mint kutya a vizet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában