Húsz éve pasztorálja a híveket

2024.07.07. 18:31

Idegenforgalmi látványosság a freskódíszes mesztegnyői műemlék

Mesztegnyő éke a Nepomuki Szent János-templom, amelyet a Kaposvári Egyházmegye 1993-as megalapítása előtt az egyik legszebb szerzetesi templomként emlegettek a Veszprémi Egyházmegye hívei. E megállapítás mára sem változott.

Lőrincz Sándor

Fotó: Lőrinc Ferenc

Isten mesztegnyői hajléka a hozzá tartozó kolostorral együtt a dunántúli templomépítészet jelentős emléke. A barokk és a rokokó stílusjegyeit megjelenítő templom bekerült a Somogy Vármegyei Értéktárba. Az 1750–56 között épített, országos műemlékvédelem alatt álló templom – melynek tornyában egy nagy és egy kis harang lakik, valamint egy 100 éve öntetett lélekharang –, gyakran keresik fel turisták. A látogatókat Galambos Ferenc plébános kalauzolja, aki két évtizede került a neves gólyafaluba. 

A templom a gróf Hunyady család kegyúri templomaként épült – tudtuk meg a plébánostól, s az építésében közreműködtek a ferencesek is. Belső terét Dorfmeister István freskói ékesítik; kiemelkedő értéket képviselnek a szintén általa festett barokk oltárképek is. A szerzetesek 1788-ig használhatták a kolostort, mert az uralkodó feloszlatta a rendeket. Ezután uradalmi gazdasági célokra használták. 1872-től pedig a Szent Vince rend apácái vittek életet az épületbe – oktatási s „leánynevelési” feladatokat ellátva. Jelenleg általános iskola működik itt. A plébános arról is mesélt: a második világháború idején súlyosan megsérült templomot – mely alatt sírbolt található –, valamint a kolostort az elmúlt évtizedekben többször restaurálták. 

Általában 20–30 személy gyűlik össze egy-egy misén a templomban, amelyet mindig élő virággal díszítenek, karácsonykor nagy alakú, faragott faszobrokból készített betlehem fogadja a híveket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában