Nincs panasz az időjárásra, a hétvégék a legforgalmasabbak

2024.08.03. 13:55

Dübörög a balatoni főszezon

A hétköznapok gyengébben, a hétvégék viszont nagyon erősek vendégforgalom szempontjából a Balatonnál. A hazai turisták mellett egyre több szlovák vendégről számoltak be a büfék, éttermek.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Bajáról érkezett egy kerékpáros baráti társaság egy szemesi büfébe. – A Balatont kerüljük meg, csak egy pohár italra megálltunk – mondta el az egyik kerékpáros. Utánuk érkezett egy család, akik hekket, sült kolbászt rendeltek. – Még csak tizenegy óra van, de a gyerekek már éhesek, így előbbre hoztuk az ebédet – mondta el Kovács Kornélia, aki családjával egy hetet tölt a tónál. Ennél a büfénél már visszajáró vendégnek számítanak, mert itt szerintük még elfogadható az ételek ára és nincs panaszuk a minőségre. 
Vincze András 42 évvel ezelőtt kezdte el a büfét üzemeltetni, azóta már átadta a stafétabotot fiának, Attilának. 
– Április 27-én nyitottunk, és tervezzük, hogy szeptember végéig nyitva leszünk – mondta el a büfé tulajdonosa. Hozzátette: csütörtöktől élénkül a forgalmuk, a vendégek többsége inkább hosszú hétvégékre jön a Balatonra. 
– Eddig hozzuk a tavalyi számokat, természetesen a több hete tartó kánikula is segít ebben, tavaly volt olyan júniusi hét, mikor a dolgozók pulóverbe jöttek – jegyezte meg Vincze Attila. A hazai turisták mellett egyre több a szlovák vendégük, de Németországból és Ausztriából kevesebben érkeznek. 
– A hekk után a süllő, keszeg, rántott hús, sült kolbász a legnépszerűbb. Sajnos kicsit nekünk is emelnünk kellett az árakon, de május óta nem változtattunk az étlapon – mondta el Vincze Attila. Hozzátette: a rezsi- és alapanyagköltségeket, valamint a munkabéreket ki kell termelni. 
– Nekünk nagy szerencsénk van, mert az egyetemista segítőink többsége visszajáró, és a csapatba az újak is könnyen be tudtak illeszkedni, mindannyian szeretnének dolgozni. Számukra szállást, étkezést is biztosítunk – emelte ki a büfé tulajdonosa. Azt tapasztalják, hogy a készpénz háttérbe szorul a vendégeknél, egyre többen fizetnek bankkártyával, de népszerű fizetőeszköz a SZÉP-kártya is. 
– A júliusi forgalommal teljesen elégedettek vagyunk, már augusztusra is 90 százalékos a foglaltságunk – mondta el Tóth Gergely, a CE Plaza Hotel ügyvezetője. Azt tapasztalják, hogy nem csak hétvégén, hanem hétköznap is vannak náluk vendégek. – A családosok és párok jönnek leginkább az ország minden részéről, és legalább 3-4 éjszakát töltenek a siófoki szállodánkban – jegyezte meg az ügyvezető. Hozzátette: a tavalyi árakat nem tudták tartani, de tíz százalékon belüli volt az áremelésük. 
Fotó: Kovács Tibor

 

Megpörgette a turizmust a Sound


Háromszorosára ugrott a vendég és a vendégéjszakaszák a Balaton Sound hatására – közölte szerkesztőségünkkel a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteki közleményében. 
A 2024-es fesztiválszezont július 3–6. között a Balaton Sound nyitotta, amelynek idén is Zamárdi adott otthont. Az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján ez idő alatt a település szálláshelyein több mint 12 ezer vendég 22 ezer éjszakát töltött el. Ezzel a vendégszám három és félszeresére, a vendégéjszakáké pedig közel háromszorosára nőtt a rendezvényt megelőző hét azonos időszakához képest. 
Jelentősen hozzájárultak a fesztiválok a települési szálláshelyek bevételnövekedéséhez is. A Balaton Sound alatt több mint négyszeresére nőtt a szálláshelyek bevétele Zamárdiban a fesztivált megelőző hét azonos időszakához viszonyítva. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában