Nagypiac - fotókkal

2024.09.06. 10:35

Az a jobb, ha kicsi – választ kaptunk az örök méretkérdésre a piaci uborkahelyzetkép alapján

Ha a költségeket nézzük, meglehetősen tág határok között mozog a lecsókészítés az idén. Már az alapanyag paprikánál is el lehet csúszni, ha nem figyel az ember, és úgy szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap.

Szűcs Tibor

Fotó: Lang Róbert

A lecsópaprika kilója 400 forintról indul, akinek nem számít a fonnyadtság a gyors felhasználás miatt, még ennél olcsóbban is be lehetett szerezni, ám, aki nem figyel oda, könnyen belekerülhet a 800-900 forintos kategóriába. És akkor még a füstölt és sütéssel előállított plusz finomságok, disznóságok lehetőségéről egy szót sem váltottunk. Ugyanis egy sima csirkemellfilét 1700 forintért is szatyorba tudhattunk, a bajor vagy magyaros grillkolbász néhány száz forinttal ennél is olcsóbb, de a legszebb tarját 2500 forint alatt nemigen lehetett haza vinni, legalábbis a pénteki nagypiaci sétánk alapján. A paradicsom sem kivétel, a kecskeméti apróbbat 400-500 forintért, a szebb, lédúsabb fajtákat 650 forintért kínálták.

piac
Bőségs a választék a kaposvári piacon Fotó: Lang Róbert

De hogy ne csak a fej főjön, az uborkakonzerválók is  könnyen dilemmába kerülhettek, hiszen az apróbb, üvegbe könnyebben, és szorosabban mozaikolható fajtákért csaknem egy ezrest is elkértek, a nagyobb uborkáért viszont több száz forinttal is kevesebbet kellett fizetni. Még, hogy nem a méret a lényeg...

A napütéses szeptember igencsak rátolta a kitolódó dinnyeszezont a korábban startoló szőlőérésre, így az illatozó saszlák és aranysárga csemegeszőlő fajták mellett érdekes látványként mutattak az apadni nem akaró dinnyehalmok.
– Szeljek egyet? Kérdezte a rutinos kofa a lecsóhoz tele szatyorral távozásnak induló férfitől, akinek gyöngyöző homlokáról bárki leolvashatta: már végzett, otthon kapott bevásárló listáját kipipálta, senki emberfia meg nem állíthatja...
– Ne szaggassa az idegeimet. Intett búcsút határozottan.
– Pedig micsoda illata van, kérem...
– Nekem, vagy a dinnyének? Köszönt el a költői kérdéssel mosolyogva, s lépett a pecsenyesütő irányába. Orrát sült oldalasok és csülkök fokhagymás párája húzta a kijárat felé.

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2024.szeptember 6.

 

Káposzta

380 Ft/kg-tól

Alma

299 Ft/kg-tól

Zeller

450 Ft/kg-tól

Csemege kukorica

180 Ft/db-tól

Repce és virágméz

2000 Ft/kg-tól

Akác méz

3200 Ft/Kg-tól

Hárs méz

2800 Ft/kg-tól

Magyar Burgonya

     250 Ft/kg-tól

Sárgarépa

350 Ft/kg-tól

Zöldség

699 Ft/kg-tól

Paradicsom

500 Ft/kg-tól

Karfiol

900 Ft/kg-tól

Mák

2500 Ft/kg-tól 

Dió

   3900 Ft/kg-tól

Vöröshagyma

450 Ft/kg-tól

Lecsó paprika

250 Ft/kg-tól

Főző tök

 400 Ft/kg-tól

Csirkemell nagyfilé

1799 Ft/kg-tól

Csirke egész comb

1049 Ft/kg-tól

Csirke szárny

969 Ft/kg-tól

Csirke máj-szívvel

949 Ft/kg-tól

Comb

2500 Ft/kg-tól

Karaj

2749 Ft/kg-tól

Csülök

1899 Ft/kg-tól

Sonka

5500 Ft/kg-tól

Grill kolbász

4000 Ft/kg

Tojás S

43 Ft/db-tól

Tojás M

57 Ft/db-tól

Tojás L

67 Ft/db-tól

Tojás XL

85 Ft/db-tól

Szilva

700 Ft/kg-tól

Szőlő

500 Ft/kg-tól

Banán

299 Ft/kg

Őszibarack

400 Ft/kg

Sárgadinnye

          499 Ft/kg

Almapaprika

850 Ft/kg

Cukkini         

499 Ft/kg

Sóvirág

700 Ft/csokor

Fokhagyma

2800 Ft/kg

Kovászos uborka

1850 Ft/ kg

Görög dinnye

 390 Ft /kg

Uborka

 499 Ft/kg

Kardvirág

700 Ft/csokor

Őszi rózsa

600 Ft/csokor

Körte

300 Ft/kg

Kifejtőbab

1500 Ft/kg-tól

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában