2024.09.08. 06:55
Történelmet ír Somogyban a Magyarországi Evangélikus Egyház
Iskolaudvar helyett – formabontó módon –, a kaposvári Berzsenyi parkban tartja tanévnyitóját a Berzsenyi Dániel Evangélikus Általános Iskola. Az egyházi átvétel szülői egyetértéssel történt – mint ahogy arról korábban beszámoltunk – a folytonosságot pedig a régi-új igazgató, Huszárné Forintos Mónika, illetve tantestülete biztosítja.
Fotó: TIBOR KOVACS
– Azzal, hogy az evangélikus egyház az idei tanévtől átvette a Berzsenyi-iskolát, a négy történelmi egyház közül három oktatási intézményt működtet a vármegyeszékhelyen. Mire számíthatnak azok a szülők, akik ide íratják be gyerekeiket?
– A keresztény ökumenikus értékrend átadását és az a szerinti nevelést-oktatást szeretnénk megvalósítani a nevelőtestülettel, amely egy lelkileg erős, lendületes közösség. Az eddig jól bevált iskolai rendezvények mellett új lelki és közösségformáló programokkal várjuk az ideérkező családokat.
– Említene néhányat?
– A keresztény szellemiség jegyében hagyományok megtartása, ápolása, azok beépítése a mindennapi nevelésbe. Mint például a hétfő reggeli áhítat, csendes napok a diákok és a nevelőtestület részére, egyházi ünnepek méltó megünneplése az iskola diákjainak és tanárainak bevonásával, hangszeren játszani tudó diákjaink alkalmankénti szolgálata istentiszteleten, családi napok tartása, közösségépítő, identitást erősítő alkalmak, beszélgetések.
– Az egyháznak régi álma teljesült azzal, hogy intézményfenntartó lett, de hogy fogadták a szülők?
– A számok önmagukért beszélnek. 211-en vettek részt a szavazáson, ebből csupán négyen szavaztak nemmel. A pozitív vélekedést mutatja az is, hogy az intézmény és a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet nyári táborában nagyon sok család gyermeke vett részt.
– Volt, aki máshova vitte a csemetéjét a fenntartóváltás miatt?
– Ezidáig nincs tudomásom arról, hogy a fenntartóváltás okán egyetlen tanulót is elvittek volna más intézménybe, hiszen szabad vallásgyakorlás van a hitoktatás terén az iskolákban, amit ezután is biztosít az evangélikus egyház a Berzsenyi-iskolában is.
– Az evangélikus hittanon kívül, melyet eddig is tanulhattak, milyen pluszlehetőséggel válhat vonzóbbá a Berzsenyi?
– Megőrizzük értékeinket, ami eddig is büszkeségünk volt: úgy, mint a testnevelés-orientáltság, a robotika–informatika, a művészeti iskolák különböző képzései, s az idegennyelv-oktatás már első osztálytól. Emellett várhatóak lesznek az interaktív, gyerekbarát „csendes” napok, a programdús evangélikus nyári táborok, jó hangulatú kirándulások, és minden olyan rendezvény, esemény, amelyet a Berzsenyi Dániel Evangélikus Általános Iskola és a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet szervez, s ahova ezt követően is szeretettel várja a berzsenyis családokat.
– Elégedett a tantestülettel? Elegendő a hívő, s hiteles munkatárs?
– Pedagógiailag és szakmailag hiteles, felkészült, remek tantestületem van. Nyilván korábban, amikor állami iskolaként működtünk, nem sokat beszélgettünk az egyéni vallásgyakorlásról, a vallási hovatartozásról. De annyit elmondhatok, hogy azok a találkozók, programok és az a szellemiség, amit az evangélikus egyház képvisel, mindannyiunk számára pozitív és buzdító élmény volt. Lelkészeink, Kállainé Stikl Andrea, valamint Hegedüs Gábor fiatalos lendülete szimpatikus mindannyiunk számára.
– Egy iskola szellemiségét nem a falak adják, sokkal inkább a tartalom, amelytől azzá lesz, ami. Hogy látja, hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy elmondható legyen: az evangélikus általános iskola valóban gyökeret eresztett?
– Nehezet kérdez. Biztosan jó pár év, de az lesz majd a fordulópont, amikor a berzsenyis családok többsége magáénak érzi iskolánk értékrendjét.
– Berzsenyi ragaszkodott ősei evangélikus hitéhez, jóllehet: folyamatosan bírálta a vakhitet és a „kábító maszlagot”. Az egyház ősi értékei miként fordíthatók le a mai ifjak nyelvére, hogy valóban példa és mozgósítő erő maradjon hit, vallás? Vagy erről inkább az iskolalelkészt kérdezzem majd?
– Ez majd iskolalelkészünk feladata lesz, de annyit ígérhetek, e cél elérését, megvalósulását teljes odaadással támogatjuk mindannyian.
– Jelentős múltja, tapasztalata van a pedagóguspályán, és vezetői erényei is ismertek. Hoz-e valami újat a fenntartóváltás a személyes életébe?
– Az evangélikus oktatási modell szerint teljes önállósággal rendelkezik az intézmény, mint gazdasági, mint működési értelemben, amely nagyon sok új lehetőséget jelent számunkra és mellette nagy felelősséget is. Érzem ennek a súlyát, de – vallom – mindenkinek ott kell helytállnia, ahova a Jóisten állította.
– Milyen ars poeticával kezdi az új tanévet?
– Hadd válaszoljak erre az 1955-ben forgatott Sissi című filmben elhangzó gondolattal: „Ha valaha szomorú leszel az életben, menj ki egy közeli erdőbe, minden fában és virágban, a legkisebb fűszálban is láthatod Isten mindenható jóságát”. Ebben a számomra kedves idézetben ugyan a szomorúság szó is ott áll, azonban a lényeg Isten mindenhatóságán van. Én ebben bízom.
– Mi a legnagyobb öröme?
– A magánéletben büszke vagyok három gyermekemre, akikből nagyszerű felnőtt emberek lettek. A munkában, a hivatásban pedig e kiváló lehetőség által új ajtók nyílhatnak ki iskolánk és mindannyiunk számára.
Püspöki köszönet a bizalomért
Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, aki korábban lelkészként és esperesként is szolgált Kaposváron, lapunknak elmondta: tizenhét évig élt a szomszédban, a Berzsenyi park másik oldalán. – Számtalanszor mentem el a vörös téglás iskola mellett, de bevallom, meg sem fordult a fejemben, hogy ez az intézmény egyszer egyházunk kezelésében működhet – mondta. – Hálás vagyok mindazoknak, akik ezt a lehetőséget felvetették és támogatták, de különösképpen köszönöm az iskola tanárainak és a szülőknek a bizalmat, amivel támogatták a fenntartóváltást.
– Mi, a lutheri reformáció elveit követő evangélikusok a tudást Isten különleges ajándékának tekintjük. Ezért kapott történelmünk során a hitélet mellett mindig kiemelt figyelmet az oktatás és a nevelés ügye. Az evangélikusok a történelmi Magyarországon a létszámarányukhoz képest a legtöbb iskolát tartották fenn. Több Nobel-díjas tudós, elismert szakember és sok értékes ember került ki ezekből, s iskoláink ma is előkelő helyeket foglalnak el az intézményi rangsorokban. Hiszem, hogy a kaposvári intézmény diákjai is magas szellemi és lelki hozzáadott értéket kapnak majd, s jó alapokat a további életükhöz.