A hideg időre is vedléssel készül a kedvenc

Ősszel kevésbé szembetűnő a szőrváltás, de az elhalt szőrszálak eltávolítását segíteni kell

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Ugyan az őszi vedlés kevésbé intenzív, mint a téli és a tavaszi szőrváltás, ám hosszabb ideig tarthat. Ilyenkor nem a vastagabb szőrt váltják le az állatok, hanem sűrűbb bunda növesztésével készülnek fel a hideg hónapokra, amelynek folyamatában sokat segíthet a gondos gazdi is.
– A bent tartott állatok esetében folyamatos, egész éven át tartó vedlésről beszélhetünk, míg a kint tartott házi kedvenceknél szembetűnőbb a változás, sűrűsödik a bundájuk az őszi időszakban – mondta Gibizer Péter nagyatádi állatorvos. – Ekkor több elhalt szőrszál keletkezhet, ezért tanácsos rendszeresen átfésülni a kedvenceket, hogy ezzel is átszellőztessük a bőrt és a szőrzetet. Erre a célra jó minőségű szőreltávolító kefék kaphatók. Ha ugyanis bent marad az a szőrzet, aminek távozni kellene, idővel összecsomósodhat, nemezesedik, amely súlyos, akár gennyes sebesedéssel járó bőrgyulladást is okozhat. Szerencsére ez kevesebbszer fordul elő, ám bizonyos, nemezesedésre hajlamosabb szőrű fajtáknál, például a pulinál, a komondornál vagy a perzsa macskáknál többször jelenthet problémát. Ha komolyabb bőrgyulladás alakul ki az állatnál, az már otthoni körülmények között nem igazán kezelhető, jobbára csak altatásban orvosolható, esetleg kutyakozmetikus segíthet a megoldásban – tudtuk meg a szakembertől.Gy. Zs.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában