Fotókkal, videóval

2 órája

Angyalbőrbe bújtak a haditornát teljesítő diákok

Kézigránátot dobtak, célba lőttek és akadálypályát teljesítettek a diákok az Országos Haditorna Verseny somogyi fordulóján, kedden. A kaposvári Táncsics Mihály laktanyában szervezett eseményen 10 iskola 12 csapata vett részt. A győztes majd az országos haditornán képviselheti Somogyot.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

Egy körülbelül másfél méter magas falon másztak át a diákok az egyik versenyszámban, majd egymást háton cipelve elszaladtak egy traktor gumiig. Azután az abroncsot kötél segítségével arrébb vonszolták, végig futottak egy magasított pallón, majd újra, de már egy sokkal magasabb falon próbáltak átjutni a fiatalok a kaposvári haditorna során. A nyolc versenyszám közül ez bizonyult a legnehezebbnek.

haditorna
Nehéz feladat elé állította a haditorna a fiatalokat Fotó: Lang Róbert

A haditornát 9-12. osztályos diákoknak hirdették meg. A csapatok között több rutinos versenyző is volt, aki már az elmúlt években is teljesítette a feladatokat.
– Tavaly elsők lettünk a csapattal – mondta Berta Nimród, a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulója.  

 Most nem készültünk sokat, viszont tudtuk azt, hogy milyen típusú feladatok várnak ránk. Erdész tanulók vagyunk, de az iskolában van honvédelmi szakkör, ezért is ismerjük ezt a közeget – tette hozzá.

A négyfős csapatok többségét fiúk alkották, azonban volt néhány iskola, ahonnét lányok is neveztek. Mahovics Boglárka, a Munkácsy Mihály Gimnázium csapatát erősítette. Érdeklődésünkre elmondta, az egyik diáktársa lebetegedett, ezért tanára kérésére beugrott helyette. A feladatokra emiatt nem is tudott készülni. Bellai László, a Munkácsy-gimnázium pedagógusa kérdésünkre elmondta, intézményük csaknem tíz éve indít csapatot a haditornán. A verseny kiírást mindig megkapták előre, ezért a diákoknak volt idejük felkészülni.

Győri Tamás százados, a Kaposvári Toborzó Központ megbízott parancsnoka a haditornán arról beszélt, minden vármegyében ugyanazokat a feladatokat kell teljesíteniük a tanulóknak, és majd az országos döntőben is ezekkel a versenyszámokkal találkoznak a csapatok.

 Fontos célunk a honvédelmi nevelés és a pályára irányítás – emelte ki Győri Tamás.

A haditorna bemutatja a katonák mindennapjait 

– A fiatalok itt megismerhetik a honvédség, a katonák mindennapjait, azt, hogy mivel foglalkoznak a gyakorlótéren. A versenyszámok lényegében ezeket mutatják be nekik kicsiben, helyben, versenykörnyezetben – tette hozzá a megbízott parancsok.

A következő napokban és hetekben minden vármegyében megküzdhetnek egymással a diákcsapatok. Az utolsó regionális forduló november ötödikén, a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárnál szervezett vármegyei versennyel zárul. A győztes csapatok jövő tavasszal Balatonakarattyán, a Honvéd üdülőben csapnak majd össze.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában