Közgyülés

1 órája

Letették az esküt, megalakult a kaposvári közgyűlés

Letették az esküt a június 9-én megválasztott képviselők és a polgármester szombaton a városháza dísztermében.

Marosi Gábor

Fotó: Baranyai Gerda

Szita Károly Kaposvár polgármestere ünnepi beszédében elmondta, megtiszteltetés, hogy júniusban az eddigi önkormányzati választások második legmagasabb részvételi aránya mellett kaptak bizalmat.   

Erős felhatalmazás, és egyben óriási felelősség, melyet csak az előttünk álló feladatok megoldásával szolgálhatunk meg.

– hangsúlyozta. – 1994 óta szolgálhatok polgármesterként, ám higgyék el, ma is meghat az a bizalom, amellyel újra és újra megtisztelnek. 

Fotó: Baranyai Gerda

Gratulálok az egyéni körzetekben megválasztott 12 képviselőnek, akik az ott élők támogatásával kezdhetik meg a munkájukat. És jó munkát kívánok a párt és egyéb listán mandátumot kapott képviselőtársaimnak is – tette hozzá.

Forrás: Baranyai Gerda 

Szita Károly arról is beszélt, három évtizeddel ezelőtt kezdték meg a közös városépítő munkát. Ez idő alatt – nyugati mércével mérve is – európai várost építettek. Kaposvár polgármestere a jövőbeli tervekről és célokról is beszélt, majd szünetet rendelt el. Az alakuló közgyűlést jövő héten csütörtökön folytatják, ahol a következő időszak programjáról tárgyalnak, bizottságokat és alpolgármestereket választanak. 

Fotó: Baranyai Gerda


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában