Megjelent az ökológiai gazdálkodás támogatására irányuló pályázati felhívás

Öt éves, ökológiai gazdálkodást segítő új támogatási program indul 2025-ben. A gazdálkodók 2024. november 25. és 2024. december 23. között nyújthatják be kérelmeiket. A mostani agrártámogatási ciklusban minden korábbinál nagyobb előnyöket kapnak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások keretei között azon termelők, akik az ökológiai gazdálkodást választják - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában. A támogatás éves mértéke földhasználati kategóriánként változó,  például átállás alatti intenzív gyümölcsültetvény esetében 1.801, míg gyep esetében 225 euró/hektár.

A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-én kezdődik, és 2029. december 31-én zárul. A KAP ST keretei között a felhívásra tervezett forrás 64 milliárd forint, a program finanszírozása túlnyúlik a jelenlegi agrártámogatási cikluson. A kedvezményezetteknek vállalniuk kell, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény – az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak. A kedvezményezetteknek a kötelezettségvállalás teljes időszaka alatt jogszerű földhasználónak kell lenniük, amelyet azonban nem kell a támogatási időszak egésze tekintetében a kérelem benyújtásakor igazolni.

A pályázati felhívás társadalmasítása során érkezett javaslatok alapján, a biogazdálkodók szakmai szervezeteivel történő együttműködésben számos kedvező változást sikerült kialakítani a támogatás kondícióiban és feltételeiben.

A KAP Stratégiai Terv alapján az idei évben meghirdetett számos pályázati felhívásban – így az állattartási és a kertészeti beruházásokat segítő kiírásokban –  jelentős előnyhöz jutnak az ökológiai gazdálkodást folytatók. Az érintettek egyrészt 10%-kal megemelt támogatási intenzitást kapnak az alaptámogatáshoz képest, másrészt a tartalmi értékelési rendszerben is jelentős többletpontot szereznek.

A jelenleg még tartó, a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetetett ökológiai gazdálkodást támogató felhívások keretei között évente kb. 5500 gazdálkodó nyújthatott be kifizetési kérelmet, és csaknem 275 ezer hektár után igényelhettek támogatást a kedvezményezettek. Magyarországon 2023-ban az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt. A jövőt tekintve a most meghirdetett támogatás jelentős segítséget nyújthat a továbblépésben. A felhívás minden kapcsolódó dokumentummal és információval a kap.gov.hu weboldalon érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában