Jegyzet

3 órája

Óra az életért

Lengyel János

A digitalizáció ott van a hétköznapokban, szerencsére nemcsak kütyük és időrabló játékok formájában létezik. Új élettársunk bizonyított már a gazdaságban, a tanulás segítésében és sok minden másban, nélküle elképzelhetetlen a robotika, s maga a modern élet. Az is fontos, hogy minden korosztály számára kínál korábban elképzelhetetlen lehetőségeket. 
Gondoljunk csak egy magyar „találmányra”, a Gondosórára. Jó két éve indult a projekt, aminek az a lényege, hogy az egyedül lévő, de segítségre szoruló idős emberek szükség esetén egyszerűen, de garantáltan éjjel-nappal elérjék a diszpécserszolgálatot, azt a személyt, aki gyorsan, valódi segítséget tud nyújtani nekik. 

Somogyban eddig húszezren vették igénybe a Gondos­óra-szolgáltatást

Somogyban eddig húszezren vették igénybe az ingyenes Gondosóra-szolgáltatást, amely országosan több mint 22 ezer életet mentett meg és 360 ezer esetben nyújtott hétköznapi segítséget. Régebben, amikor generációk éltek együtt a magyar családokban, szinte mindig volt valaki otthon, azaz volt segítség a bajban. Ma már más a helyzet, az idős emberek lehetőség szerint saját otthonukban szeretnének élni, ehhez pedig olyan segítséget vennének igénybe, amely növeli a biztonságérzetüket. 
Országosan mintegy 1,5 millió, a hatvanötödik életévét betöltött magyar állampolgárnak van lehetősége arra, hogy kérje az ingyenes szolgáltatást. Jelentkezni belföldi lakcímmel lehet, s ezt megteheti maga a jogosult személy vagy az ő megbízásából bárki. Barcson például a polgárőrök is segítenek a regisztrációban a helyi időseknek. 
A digitalizáció tehát most csuklóra csatolható vagy nyakba akasztható formában kínálja a biztonságot, s kritikus esetben az életet! 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában