MÁV

3 órája

Megint kisiklott egy vonat, erre készüljenek az utasok

Műszaki hiba miatt a Keleti pályaudvaron 15-20 perces késésekkel közlekedhetnek egyes vonatok - közölte a Mávinform hétfő reggel Facebook oldalán.

– Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról – írta közösségi média oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. –Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett. A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük. A jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében: a képen látható csúcssín tört el. Az utasnak azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy biztonságban és a tervezett időben juthasson el az úticéljába. Ezen dolgozunk. Éppen ezért hoztunk már korábban döntést arról, hogy jövőre végrehajtjuk a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítjuk. (Előre jelzem, hogy a komplex munkálatokhoz egy időre a pályaudvar forgalomból történő kizárására is szükség lesz!) Addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen. Kollégáim ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál.

Fotó: MÁV

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában