Ennyi bort iszunk évente

Kötcsei borral koccintott volna a világ leghíresebb vámpírja, ha Magyarországon ünnepelte volna születésnapját.

Milyen bort inna Lugosi Béla, a világ legismertebb vámpírja, ha ma élne? Ezt próbálják elképzelni azokon a Halloween rendezvényeken, amelyeket a következő hetekben szerveznek a Balatonnál. Első hallásra sokan furcsállhatják, miért foglalkoznak a Balatonon ezzel a kérdéssel. A válasz viszonylag egyszerű. Az átlag magyar több mint 18 liter bort iszik meg minden évben Ugyanakkor borfogyasztási szokások gyorsan változnak, ezért rendszeresen át kell tekinteni az új trendeket. A fiatal felnőttek borfogyasztási szokásairól kiváló képet kaphatnak az érdeklődők akkor, ha ellátogatnak egy balatoni fesztiválra. A régióba most is több ezer turistát várnak a Halloweennel kapcsolatos eseményekre.  Ezeken a rendezvényeken pedig jelentős mennyiségű bort is fogyasztanak. 

szüret, bor, szőlő, Kishegy
Fotó: NEMETH LEVENTE FOTO

A témának más apropója is van. 1882. október 20-án született az a magyar színész, aki olyan nagyszerűen alakította a filmvásznon Draculát, hogy annak még ma is jelentős hatása van azokra, akik egy félelmetes, jelmezes rendezvényre szeretnének elmenni.

Vincze Péter, a Balatoni Kör elnökségi tagja elmondta, hogy már a szeptember közepén tartott badacsonyi Füge Feszten is népszerűsítették a Halloween időszakot, egy food truckból olyan menüt kínáltak, amelyet csak sötétedés után kóstolhattak meg a vendégek. „Az alkonyat után felszolgált finomságok mellé, az első termelői összefogásra épülő régiós márka, a BalatonBor-családhoz tartozó borokat kóstolhatták meg a turisták. Ugyanakkor, azoknak, akik e fesztivál után is szeretnének a Balatonra jönni egy jelmezes Halloween eseményre, azoknak azt javasolja, hogy kóstolják meg azokat a vörösborokat is, amelyek ugyan nem túl jellemzőek erre a borrégióra, de ízviláguk miatt sok turista kíváncsi rájuk.

Halloweenkor érdemes megkóstolni a „narancsbort is”, amely igazi újdonság a balatoni borok között, mondta Gutman László borász.
– Nem kell megijedni, ezt a bort nem narancsból készítik a Balatonföldvártól 14 kilométerre található Kötcsén. Pusztán az elkészítési technológia miatt kapta ezt a nevet. - nyilatkozta a borász.  A „recept” egyébként Grúziából származik, ahol a vörösborok elkészítéséhez hasonlóan, a szőlőt préselés előtt a héjával együtt, egy hónapon át  erjesztik. Ezáltal kapja azt a csersavas karakteres ízt, amit sokan narancshéj aromájúnak is éreznek, de főként a színe miatt hívják így Magyarországon. Aki megkóstolja ezt az újdonságot, az nem az eddigi fehérboros élménnyel fog találkozni. Robosztus, alma, szárított narancs fűszeres ízek mellett, mogyorós, diós jegyek mutatkoznak meg a borban.

A Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint,  a balatoni borokra,  a már említett híres színész, Lugosi Béla sem mondana nemet, ha ma élne. A Somlói Borvidék pezsgői mellett, az igazi, ritkaságnak számító vérvörös balatoni fajtákat is kedvelné. Szeretné annak ellenére, hogy a korabeli dokumentációk arra engednek következtetni, hogy  a színész  kedvenc bora az Egri Bikavér és a Debrői Hárslevelű volt. Az utóbbit rendszeresen Amerikába is megrendelte Magyarországról.

Lugosi neve egyébként nem véletlen került be a Halloween időszakot népszerűsítő akcióba. Sokan nem is tudják, hogy amikor vámpírnak öltöznek egy jelmezes, balatoni  eseményen, akkor valójában az amerikai rendező, Tod Browning Dracula című filmjében szereplő karakter ikonikus arculatát öltik magukra. A film főszerepét 1931-ben Lugosi Béla játszotta, aki a hollywoodi horror őrület egyik legemblematikusabb alakjává vált. Azóta több mint száz vámpíros,  televíziós és mozifilmet  készítettek Hollywoodban. Ezekben többek között Gerard Butler, Niocolas Cage, Tom Cruise és Brad Pitt is játszik.  Több filmkritikus úgy véli, hogy a legújabb alkotásokban is felfedezhetőek azok a színészi motívumok, amelyeket a magyar Lugosi Béla adott hozzá elsőként eme karakterhez és akinek méltó emléket állítottak azzal, hogy viaszszobrot kapott a   Madame Tussauds  budapesti kiállításán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában