Jegyzet

1 órája

Szárnyas szó

A világ minden táján ismert hegedűművész, Yehudi Menuhin kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján 1975 óta október 1-jén tartják a zene világnapját. Ebből az alkalomból szerte az országban, így Somogyban is régóta nagy kultusza van a muzsika ünnepének. Így volt ez tegnap is; koncertek, hangversenyek s más attraktív rendezvények sora várta az érdeklődőket. 
Karnagyok és kórustagok hetek óta készültek az eseményre, zenekarok gyakoroltak, hogy bemutatott műveikkel emeljék az emberi lelket. Klasszikus művek és kortárs alkotások hangzottak el, komoly- és könnyűzene randevújának tapsolt a közönség, ám akinek mámorító örömforrás az igényes zene, az nem vár világnapra, s régóta „fogyasztója” a szárnyas szónak a hétköznapokban is. Mert a valódi ének- és zeneszó szárnyra kél, hogy meghódítsa a szíveket, s üzenetével lendületbe hozza a világot. Elandalítson, felrázzon vagy örömre hangoljon, s jóleső katarzissal ajándékozza meg a közönséget. 

No de kellően nyitott-e az ember szíve és lelke? Van-e oka és ideje letelepedni a pillanat küszöbére, hogy átélje az „itt és most” varázsát a rohanó hétköznapok egyre halmozódó terhe mellett? Kellene, hogy legyen. Szándék és idő is, hiszen zajos a világ. A művészet valóságfölötti, felcsillantja az igazságot, amely mindenkor megvilágosítja a káoszt. A zene fényt visz a mindennapokba, s belső örömre hangolja a lelket… 

S hogy mindez így legyen, elengedhetetlen egy tanítási folyamat, melyben a legfőbb szerepet az igényes szülőknek és az igényes pedagógusoknak kell(ene) kapniuk. Mert bármennyire is szeretnék némely körökben vallani, a kultúrát valójában nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – ahogy Kodály Zoltán vallotta –, s aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon és nehézségen. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza. 

Hagyjuk hát szárnyalni a szárnyas szót, hogy befelé pillanthassunk, mert aki így tesz, az felébred! 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában