Végigdalolták az eltelt tizenöt esztendőt

Messze szállt a dal a kaposvári Cser Vendéglőből, ahol a Tüskevári Nyugdíjasklub ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját.

Varga László

Az ünnepség több szempontból sem a megszokott mederben zajlott: egyrészt a közösség múltját döntően azoknak a visszaemlékezéseiből ismerhették meg a részvevők, akik meghatározó szereplői voltak a klub életének, másrészt hangulatos zene és gyönyörű énekszó adott tökéletes hátteret a rendezvénynek, ami igazán illett a jó hangú dalnokokból létrejött szervezethez. 

A múltidézést Perlaki József önkormányzati képviselő kezdte, aki Horváth Zsuzsanna klubvezető szerint az évek során mindenben segítette őket, s az ünnepség levezetésében is közreműködött. A visszatekintést a Deseda Menti Nyugdíjas Szövetség elnöke, Varga Józsefné folytatta, aki a mondandóját versbe foglalva méltatta a klubot, amely megalakulásától aktív szereplője a szövetség életének. A meghívottak között volt a Kaposvár Dalárda is, amelynek vezetője, Sajtiné Kis Katalin két évig irányította a tüskevári énekkart, s akinek vezetésével országos minősítést is szereztek. A karvezető szerint igencsak szigorú volt hozzájuk, de úgy érzi, az elért sikerek őt igazolják. Jó érzéssel töltötte el, hogy még mindig éneklik azokat a dalokat, amelyeket tőle tanultak. 

A folytatásban Battyányi Beáta civil referens Szita Károly polgármester nevében emlékplakettet adományozott a jubiláló tüskeváriaknak, míg a meghívott társaságok vezetői a közösségük képviseletében ajándékozták meg a szervezetet, majd Horváth Zsuzsanna többek között az alapítóknak, köztük a 90 éves Swarcz Józsefnének adott át emléklapot. Az ünnepi műsort a házigazdák énekkara kezdte, s mielőtt dalra fakadtak volna, kedves történeteket osztott meg róluk a vezetőjük, Kerekesné Pytel Anna

A színvonalas előadásukat követően a közel egyórás műsorban Nagy Lászlóné mandolinon, a László fivérek citerán varázsolták el a hallgatóságot, nemkülönben a Kaposvár Dalárda is bizonyította: ők is méltók a közönség elismerésére. Végül azokról is megemlékeztek, akik már nem lehettek közöttük. 

Az ünnepség után ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, amelynek részeként Gyerákné Márton Magdolna alapító tagjuk hagyományos parasztrétessel lepte meg a nagyérdeműt, a rendezvény megkoronázásaként pedig a születésnapi torta is előkerült. A nap a késő délutánba nyúló beszélgetéssel és táncmulatsággal ért véget. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában