Nyári Szilvia: végig kellett járnom a szamárlétrát

Bármilyen szereplő bőrébe bújik, érezni a kisugárzását a színpadon. Gyakran alakít „dívákat”, még mellékszereplőként is azzá válnak az általa megformált karakterek. Számtalan darabban ő A NŐ, még akkor is, ha nem főszereplő. Nyári Szilvia csaknem húsz éve játszik a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

– Minek köszönhető, hogy ennyi idő alatt szinte semmit nem változott a külseje?

– Ez egy szerencsés adottság, ugyanakkor teszek is érte, hogy így nézzek ki – felelte Nyári Szilvia. – Tizenhat évesen kezdődött, amikor egy osztálykiránduláson bele néztem a tükörbe, és nem tetszett, amit láttam. Azonnal, úgy, ahogy voltam, sportfelszerelés nélkül, nekiálltam futni. Futókorszakaim vannak. Ez a mostani már legalább tíz éve tart. A futás jót tesz a lelkemnek és a szellememnek is. Teljesen feltöltődöm tőle.

– Azt mondják, a futás jó stressz levezető hatással bír...

– Futás közben távozik a stressz, ám én nem a munkám kapcsán stresszelek, hanem a hétköznapok miatt. Budapesten és Kaposváron élek egyszerre, hozom-viszem a bőröndjeimet, így a stresszt inkább az állandó logisztika jelenti nekem, nehogy valamit ott felejtsek az előző helyen. Szeretem, ha jut magamra egy kis „én idő”. Ilyenkor egy csésze forrón gőzölgő teával a kezemben gondolkodom, vagy csak nézelődök. Jó, ha rend van bennem és a környezetemben is. A harmónia megteremtésére törekszem. Úgy vélem, erre szüksége lenne mindenkinek. A színészet számomra örömforrás, energiát csak kapok tőle, nem vesz el belőlem.

– Mindig színésznek készült?

– Tizenhét éves voltam, amikor egy magyarórán, mint egy fénysugár, jött a gondolat, hogy énekelni akarok – mondta Nyári Szilvia. – Kiszaladtam az iskolából, és egy újságosbódéban megvettem az Expressz hirdetési újságot, majd azonnal felhívtam a szomszédos utcai fülkéből az egyetlen zongora- és énektanárt. Másnap ott álltam a zongorája mellett. Négy évig próbálkoztam bejutni a Színművészeti Egyetemre, ám mire felvettek, úgy éreztem, az éneklés már kevés, többet szeretnék. Színész akartam lenni.

– Színész lett, ám nem Budapesten próbált szerencsét, pedig az operett-musical szakosokra ott van kereslet. Mi az oka, hogy Kaposvárra szerződött?

– Amikor elkezdtem a főiskolát, a férjem, Nyári Oszkár már Kaposváron játszott. Gyakran jöttem megnézni az alakításait és magával ragadott az a fajta színház, amit itt láttam Kaposváron. Harmadévesként pedig már magam is itt játszottam a Sweeney Todd-ban, majd negyedévesként a János Vitézben Iluskát alakítottam. Félve kopogtam be Babarczy Lászlóhoz, hogy ide szeretnék szerződni, mire ő azt válaszolta, hogy ez már eldöntött tény, ám a színház nem bír el több primadonnát. Az én válaszom pedig ez volt: színész akarok lenni, nem primadonna.

– Megkapta, amit szeretett volna?

– Bevallom, az elején évekig gyakran voltam csalódott, amikor a kiírt szereposztásokban nem olvastam a nevemet. Nem is tudom elképzelni, hogy bírta ezt akkoriban az én sérülékeny lelkem. De ma már úgy gondolom, ez egy jó pedagógia volt velem szemben, hogy végig kellett járnom a szamárlétrát. Mindig is nagy volt az erőm és a kitartásom, nem adtam fel, és megtanultam olyannak elfogadni a helyzeteket, amilyenek, de azt is, hogy élni tudjak azokkal a lehetőségekkel, amiket kapok.

– Most már elégedett a pályájával?

– Ha visszatekintek a több mint hatvan szerepre, amit eddig eljátszottam, elégedett vagyok. Hiszen egy nagyon sokszínű pályafutás áll eddig mögöttem, amiben mindig időben megéreztem, ha váltanom, változtatnom kellett. Eddig sikerült egyik szerepkörből a másikba átvezetni magam az évek múlásával. Úgy érzem „ketten vagyunk”. Van bennem egy szemlélődő, zárkózott nő, és egy másik én, akit a közönség lát. Ez utóbbi már a tapsrendnél visszavonul előadás után, mert szeretem ünnepeltetni magam, ám olyan energiák szabadulnak fel egy-egy előadás kapcsán bennem, hogy sokszor éjjel egyig fent vagyok. Ugyanakkor szeretek korán bent lenni a színházban, hogy rákészülhessek az előadásra.

– Annak ellenére, hogy egyszerre több darabban is játszik a kaposvári és a budapesti közönség előtt, gyakran láthatjuk új szerepben is. Különböző rendezvényeken konferálni is szokott egyre nagyobb magabiztossággal.

– Gyerekkoromban gyakran játszottam tv-bemondósat, akkor még az szerettem volna lenni – mondta Nyári Szilvia. – A műsorvezetéssel kicsit valóra váltom azt a tervemet is

– Gyakran látni, hogy férje is beül a nézőtérre, megnézni az alakításait. Fontosnak tartja a véleményét?

– Kíváncsiak vagyunk egymásra. Főpróbán megnézzük egymást, és élünk a lehetőséggel, hogy egy-egy mondattal segítsük a másik munkáját. Én is ugyanúgy megnézem őt, és az ő sikerének is ugyanúgy örülök, mintha a magamé lenne.

– Jelenleg az Egerek, a Prah és a Cabaret című előadásokban láthatjuk Kaposváron. Lesz még bemutatója azt idén?

– Még két premierem lesz ebben az évadban. A Müller táncosai című stúdió előadásban és Az Ünnepben láthat majd a közönség.