Ez történt Lellén

1 órája

Nyakukba vették a Kishegyet a szomjas vendégek

Megtelt a balatonlellei Kishegy élettel szombaton, ahol hetedik Murci fesztivált tartották. 8 helyszínen 13 étterem 14 borászat és egy pálinkafőzde és egy cukrászda várta a gasztronómiai élményre vágyókat.

Koszorus Rita

Fotó: Németh Levente

Még a nap is kisütött a murcirajongók kedvéért szombaton délelőtt, nem csoda, hogy délután  már tömött sorokban, kezükben borospoharakkal koptatták a kishegyi utat a különleges nedű szerelmesei. Szinte minden helyszínen hosszú sorok kígyóztak a finomabbnál finomabb új borokért és különleges fogásokért. – Évek óta ide járunk, és mindig figyelem, milyen rendezvények vannak Lellén és környlékén. Nagyon szeretjük a Kishegyet és a borokat, gyakran viszünk haza Németországba – mondta Anja, aki Chemnitzből érkezett férjével és barátaival.

 

Természetesen murcit is lehetett kóstolni a Hujber pincészet standjánál, ahol már kora délután nagy volt a nyüzsgés. – A murci tulajdonképpen erjedésben lévő must, ami még nem bor, de már nem is must. Egy alkoholos ital, amelyben nagyjából 6 százalék alkohol található – mondta Hujber Attila, borász. Aki már az idei évjáratból is hozott pezsgőt és bort is, a sofőröknek pedig mustot kínáltak.

Jól fogytak a borok és a murci a Veszprémi pince standjánál. – Olaszrizling musttal és merlotból készült rozé murcit hoztunk, meglepően sokan kóstolták meg ez utóbbit és nagyon keresik, hogy lehet-e kóstolni – mondta Veszprémi Ferenc, borász.

A helyi és környékbeli éttermek a legfinomabb fogásaikat hozták fel a Kishegyre, így lehetett kóstolni szarvasgerinc carpacciot vargányával és áfonya dresszinggel, de készült mézes sütőtök krémleves, és többek között székelykáposzta, borjúragú, kacsasült és mangalicapofa pörkölt is. A Vitorlás étterem standjánál a Konyári pince teraszán alig lehetett mozdulni. Vaszilkó Dániel séf lazac gravlaxot készített sütőtökkel és gránátalmával, valamint fúziós gulyáslevest, ropogós konfitált császárhúst, rántott mangalica rilettet zellerrel és körtével. 

Kicsit próbáltuk a szezonalitást előtérbe helyezni, minden ételnél megvan egy-egy szezonális alapanyag. Évről-évre egyre többen látogatnak el erre az őszi rendezvényre, ami nekem séfként is jó élmény, ugyanis a konyhán nem találkozok a vendégekkel, itt viszont kapok visszajelzést.

-mondta Vaszilkó Dániel. 

Minőségi gasztronómia somogyi ízekkel

A rendezvény különlegessége idén az volt, hogy a Kaposváron nagy sikerrel zárult Ízek, borok, találkozások borvacsorák mintájára a Murci fesztiválra is elhozták termékeiket az iFood Klaszter és a Kislépték Egyesület tagjai. – Az első rendezvényünkön bebizonyosodott, hogy van igény a borkultúrára és a magas szintű gasztronómiára, valamint a kistermelő és az élelmiszeripar megférnek egymás mellett a séfeknek köszönhetően. Ezt hoztuk el a Kishegyre és visszük tovább, bebizonyítva azt, hogy mi magyarok is tudunk együttműködni, együtt a tányéron és együtt a borral élményeket adunk – mondta Egyed Linda, az iFood Klaszter elnöke az ünnepélyes megnyitón.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában