Nyáridéző tárlat

13 órája

Szennában készült munkáikat állították ki a Zichy diákjai

– Kifejezetten az archaikus fotográfiával foglalkoztunk a szennai táborban. Főként csendéleteket fotóztunk, de épületrészleteket és állatokat is megörökítettünk. Ezek képeken és általuk vászontáskákon is megjelennek – mutatta a kiállításon a fotósnak készülő Németh Emma Sára, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium diákja. 

Szennában készült munkáikat állították ki a Zichy diákjai
Szennában készült munkáikat állították ki a Zichy diákjai Fotó: Szabó Gabriella

A nyári szakmai táborban a Zichy diákjai a szabadban, a Szennai Skanzenban alkottak.
– Nagyon jó volt új környezetben festeni. Fekete-fehérben tussal dolgoztunk, de akvarellel, temperával és akril festékkel is készítettünk képeket. A tájra, az épületekre fókuszáltunk, de volt, aki a skanzenban élő állatokat is megörökítette – mesélte Zóka Lilla Csenge.

A szabadban alkottak a Zichy diákjai

Nemcsak festettek és fotóztak, hanem kisfilmet forgattak, mozaikokat, textilterveket és kerámiákat is készítettek a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium diákjai a nyár végi szennai táborban. Ezeket a munkákat mutatták be társaiknak és tanáraiknak az iskolában. 
– Mind a nyolc szak tanulói részt vettek a szakmai programon, ahol nemcsak ötleteket meríthettek a népi hagyományokból, hanem a skanzen alkotóműhellyé is vált arra a pár napra – mondta Surányi Péter, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium igazgatója. – Minden évben a 10. évfolyamos tanulók lehetőséget kapnak egy ilyen táborra. Célunk az, hogy motívumokat gyűjtsenek, ötleteket merítsenek és ezeket felhasználják akár ruhába, kerámiába, filmbe – folytatta az intézményvezető. 

Fotó: Szabó Gabriella

A Szennai Skanzen évek óta otthon ad a Zichy nyári programjának. – Nemcsak helyszínt biztosítunk, hanem szakmai segítséget is nyújtunk, hiszen bemutatjuk azokat az egykor használt tárgyakat, amelyek a fiatalok mindennapjainak már nem része. Azáltal, hogy mesélünk róluk, talán közelebb is tudjuk hozni a diákokhoz, akik ezeket pedig ötletként felhasználják munkájukhoz – mondta a tárlat megnyitóján Farkas Gergely, a Szennai Skanzen muzeológusa, múzeumpedagógusa. 
Idén több mint ötven 10. évfolyamos diák zárta a nyarat alkotással a Szennai Skanzenben. Grafikus, fotós, textiltervező, dekoratőr, festő és mozgóképi animáció szakos diákok is együtt alkottak. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában