Darts

2024.05.12. 13:20

Bedobta magát a győzelembe az Antal-Bíró páros

A Kaposvári Vikingek Darts Club mindig változatos programokkal várja Füredi úti termébe a sportág szerelmeseit: ezúttal nyílt versenyt rendeztek párosok számára, melyre profik és amatőrök egyaránt jelentkezhettek.

Február után újra a párosokat csábították a táblák elé a kaposvári Vikingek, akiknek Füredi úti terme ezúttal is zsúfolásig telt. Ez garantálható volt, ugyanis a verseny meghirdetése után már szépen fogytak a helyek, egy héttel a rajt előtt pedig a megtelt táblát is kitették a szervezők. Ez jól bizonyítja azt, hogy a darts egyre népszerűbb hazánkban, valamint azt is, hogy a Vikingek kezdik kinőni eddigi helyüket, hiába várja nyolc tábla is a versenyzőket.
– Paksról, Pécsről, Komlóról, Sármellékről is érkeztek versenyzők, összesen hatvannégyen, így harminckét páros versengett, akiket négy nyolcas csoportba soroltunk. – mondta Donmayer Zoltán, a Kaposvári Vikingek Darts Club elnöke. – A csoportokból mindenki továbbjutott, a főtábla pedig egyenes kieséses rendszerben zajlott. 

A kaposváriak újabb páros megméretésére ezúttal is sokan érkeztek a környék településeiről, hogy egy remek hangulatú, jól szervezett versennyel töltsék a napjukat. A párosok között pedig apa-fia és testvérek alkotta duókat is felfedezhettünk, sőt házaspárok is neveztek, így egy családi programnak is beillett a rendezvény.

A csoportkörökben még csak két nyert legig tartottak a csaták, azonban ez a szám az egyenes kieséses szakaszban háromra emelkedett. Az elődöntők küzdelmei pedig már négy nyert játszmáig tartottak, ezzel fokozva az izgalmakat, ugyanis az egyik ágon a Kapinya Zoltán, Kreiner Péter páros hatalmas csatában négy-háromra verte az Antal Zoltán, Makai Gergely duót, s került be a döntőbe, ami szintén óriási küzdelmet hozott. Az öt nyert legig tartó végső párharcban viszont már alulmaradtak, így az Antal Gergely, Bíró Péter páros örülhetett a győzelemnek a nap végén. A bronz csatát pedig az Antal-Makai páros nyerte a Lázár-fivérekkel szemben. A szervezők ezúttal is több különdíjat osztottak ki. A legmagasabb kiszállóért járó elismerést Lázár Márk vihette haza, míg a legtöbb 180-al ezúttal a sármelléki Antal Gergely büszkélkedhetett.
A Vikingek legközelebb június nyolcadikán várják a darts szerelmeseit egy újabb megméretésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában