5 órája
Kiélezett meccsen, hosszabbítás után kapott ki a Kaposvár
Bronzmeccsen folytatta a Kometa Kaposvári KK pénteken a PVSK-Veolia ellen a paksi Morgen Ferdinánd Emléktornán.
A csütörtöki mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a somogyiak élvonalbeli ellenfele kezdett jobban. Az első felvonást a pécsiek nyerték 16–25-re. A második negyed elején már 11 ponttal (16–27) is elhúzott az egykor Kaposváron is edzősködő Srecko Sekulovic legénysége.
A félidőre faragott a hátrányán a kaposvári gárda, amely 4 pontra zárkózott. A csütörtöki meccsen kevesebbet játszó Luka Markovic 9 pontig jutott, őt hárman is követték 6 ponttal. A PVSK részéről a két csapat korábbi felkészülési mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is Amorie Archibald volt a legeredményesebb a somogyi védelem ellen, ő 11 ponttal zárta az első két játékrészt.
A fordulás után ismét rákapcsoltak a baranyaiak, a játékrész végén kilenc ponttal vezettek már. Ezt a hátrányt is sikerült ledolgoznia a Kaposvárnak, az utolsó negyed végén 81–79-nél vezettek is, aztán egyenlíteni tudott a Pécs, így hosszabbítás következett.
Az ráadás öt perc jobban sikerült a PVSK alakulatának, akik így három ponttal megnyerték a bronzmérkőzést.
Kometa Kaposvári KK–PVSK Veolia 87–90 (16–25, 26–21, 13–18, 26–17, 6–9) – hosszabbítás után
Paks, ASE Sportcsarnok, V.: Cziffra Cs. Farkas G., Fodor B.
Kometa Kaposvári KK: Trammell 15/6, Rosic U. 6/3, Markovic L. 15/3, Atnalics D. 7, Kis R. 6/3. Csere: Paár M. 9/6, Szőke Bálint, Bogdán B. 6/6, Puska B. 11/3, Kocsis Z. 6, Fehérvári Cs. 6/6.
Vezetőedző: Branislav Dzunic Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.
PVSK-Veolia legjobb dobói: Archibald 30/3, Mokánszki 16/12.
A következő hétvégén már megkezdődik a bajnokság az NB I. B csoportjában a Kaposvárnak. A somogyiak hazai pályán szeptember 28-án a TF-Budapest gárdáját fogadják 18 órakor.