2020.05.11. 13:17
Május 31-ig kell elkészíteni a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást
Azonban a járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő.
Az idén is május 31-ig kell benyújtani a 2020. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást az élelmiszerlánc szereplők többségének, azonban a járványhelyzetre tekintettel a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban érintett cégek esetében szeptember 30-ra módosul a határidő – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A hivatal hétfői közleménye szerint már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában.
A meghatalmazások kezelésére és létrehozására szintén e menüpontban van lehetőség, ahol megtalálhatóak az előző évek során elkészült meghatalmazások is. Az idei évtől az önálló képviseleti joggal rendelkezők már meghatalmazás készítése nélkül is eljárhatnak cégük nevében – tették hozzá.
A Nébih javasolja, hogy az érintettek az ügyintézés első lépéseként ellenőrizzék a rendszerben elérhető céges és meghatalmazotti adatokat, és a bevallás benyújtását ne halasszák az utolsó pillanatra.
A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/felugyeleti-dij érhető el emellett a hatóság ügyfélszolgálata telefonon és emailben is áll az érdeklődők rendelkezésére – közölte a Nébih.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg