kincs, ami nincs

2018.02.06. 11:30

Terv van, pénz nincs: óriási termálvízkincs húzódik Somogy alatt

Hatalmas termálvízkincs rejtőzik Somogy alatt, ennek hasznosítása azonban sok nehézségbe ütközik. Bezárt fürdők, fiókban tartott tervek – csak kevés somogyi település tud élni a termálvíz adta lehetőségekkel.

Kovács Gábor

Hosszú időn át egyszerűen elfolyt a Rinya-patakba, pedig Babócsán van a megye egyik legjobb termálvize, állítják a helybeliek. Rendkívül nagy kincse ez a településnek. Arra azonban nem volt anyagi lehetőségük, hogy gyógyvízzé nyilvánítsák. Két kútból, egy 45 és egy 65 Celsius fokosból tör fel a melegvíz.

2008-ban be kellett zárni a fürdőt, mert az önkormányzat anyagi helyzete nem tette lehetővé a működtetést. Egy vízforgató mintegy 35 millió forintba kerülne, a gyógyvízzé nyilvánítás 7-8 millió forintot tenne ki, de még a fürdőfelújítás terveit sem úsznák meg egy-másfél millió forint alatt. Egy megfelelő pályázatra vár az önkormányzat, de attól sem zárkóznának el, ha egy befektető megvásárolná a jelenleg kihasználatlan fürdőt, ha ezzel a település érdekeit szolgálnák, tudtuk meg Péter István polgármestertől.

Hatalmas termálvízkincs húzódik Táska alatt is, amelyet a felfedezése óta nem tudtak hasznosítani. Most azonban lehetőség lenne arra, hogy egy óriási kertészetet fűtsenek a melegvíz hőjével, ez különleges lenne a Balaton déli partján. Nyolcvan fokos a táskai víz hője, ez négy hektáros üvegház fűtésére lenne elég. Táskán a melegvizet a közintézmények fűtésére nem tudták használni, bár tervek voltak rá, csak pénz nem.

Évtizedeken keresztül bíztak abban, hogy hasznosíthatják, sőt egy fürdőt is tudnak építeni. Száz hektárra kész terveik voltak, apartmanokkal, fürdőhelyiségekkel, de eddig mindez nem valósulhatott meg. Most március közepétől talán elindulhat valami: a termál-kertészetet létrehozó magánbefektető nyert egy pályázatot a termoenergia hasznosítására, mondta el Gadányi István polgármester.

A szuloki fürdő a termálvízen alapul. A története hasonló más somogyi településekéhez: a megyében az 1960-es években kőolajat, földgázt kerestek kutatók, de mindenütt melegvíz tört fel. Az 1990-es évekig tartott a szuloki fürdő fénykora, amikor a komlói bányászok, horvát turisták pihentek itt. Aztán a kötelező vízforgató bevezetése megdrágította a költségeket. 2006 és 2010 között emiatt be is zárt a fürdő, majd 2011-ben újra kinyitott.

Hengerics József polgármester szerint a megyében csak alig hasznosítják a termálvizet, jóllehet ez Somogy egyik legértékesebb kincse. A szuloki fürdőt sem tudják egész évben nyitva tartani, csak május elejétől szeptember végéig. Az éves működést az épületek állapota sem tenné lehetővé, és nem lenne rentábilis.

– Költségminimalizálásra kényszerülünk, mert nincs lehetőségünk olyan beruházásokra, amelyek a fürdő látogatottságával meg tudnának térülni – mondta Hengerics József. – Ha milliárdos beruházásba fognánk, az 30-40 évre veszteséget garantál. Ehelyett szolid, csendes, vidéki fürdőhely vagyunk minimális költséggel, és az ilyen szolgáltatásokhoz igazodó árbevétellel és vendégkörrel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában