Szent László

2018.12.21. 18:00

Középkori freskót találtak egy csíki templomban

Szent királyunk legendáját felelevenítő falkép-részleteket restaurálnak a csíkszentmihályi római katolikus vártemplomban – számol be róla a Székelyhon.

A portál cikke szerint a feltárási munka javát elvégezték, a freskó kivehető részleteit a továbbiakban még kiegészítik és színesítik, megfelelve a szakmai elvárásoknak. A restaurálással párhuzamosan felújították a templom belsőjét is.

Pál Péter marosvásárhelyi restaurátor a Székelyhonnak elmondta: a középkori falkép egy részét először tíz éve tárták fel, idén tavasszal azonban a teljes freskó restaurálásához hozzáfoghattak a templom felújításával egyidejűleg.

Fotó: Pinti Attila / Székelyhon

A szakember kifejtette: először falkutatással, majd tervkészítéssel fogtak hozzá a munkálatokhoz, végül következhetett a tényleges restaurálás. Ennek jó részét már elvégezték, a tervek szerint nemsokára befejezik a hiányzó részek kiegészítését és kiszínezését is.

A XV. század eleji freskó Szent László legendáját ábrázolja több jelenetben.

Először a király kivonulása látható Váradról a püspök áldásával, majd lovas csatajelenetek következnek,

egy kun vitéz üldözése, továbbá kivehető a falkép-részletekből Szent László birkózása a kunnal, ezután látható a kun lefejezése, végül az utolsó jelenetben Szent László pihenését ábrázolták. A templom falán a legendát ábrázoló képsorok mellett egy, a témától eltérő, keresztrefeszítéses jelenet is látható.

Fotó: Pinti Attila / Székelyhon

„Azért fontos ez a falkép, még akkor is, ha csak részleteiben maradt fenn, mert hozzátartozik a Szent László ciklushoz, amely Erdélyben elég gyakori. Stílusában és ikonográfiában megegyezik néhány székelyföldi híres falképpel, mint amilyen a székelyderzsi templom freskója.

Nagyon valószínű, hogy ugyanannak a mesternek a keze munkája mindkét falkép”

– vélekedett a restaurátor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!