Közélet

2014.09.25. 16:41

Képalkotó diagnosztika: hiányzó szakdolgozók

Nemcsak az orvoselvándorlás kedvezőtlen hatásaival kell számolni, hanem az ápolóhiánnyal is: kétezer gyógyító mellett 26 ezer ápoló is hiányzik a magyar egészségügyből, amint sok ezer szakdolgozó is.

Balassa Tamás

Ezt Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke mondta csütörtökön a Magyar Radiológusok Egyesületének 18. kongresszusán. A Kaposvári Egyetemen rendezett háromnapos programon a szakmapolitikai kérdések mellett döntően a képalkotó diagnosztikában dolgozók továbbképzéséhez szükséges információk hangzanak el. A neves előadókat a megyei és városi vezetők mellett házigazdaként Szávai Ferenc rektor köszöntötte.



A radiológiai érdekképviseleti civil szervezet harmadszor tartja a kongresszusát Kaposváron, amivel a város és az egyetem elismerését fejezi ki a szakmában dolgozók fontossága mellett. Repa Imre rektorhelyettes elmondta: a fejlett trendekhez képest a még mindig feudalisztikus viszonyok között működő ágazatban óriási a lemaradás abban, hogy a magasan képzett radiográfusok hazánkban is megfelelő kompetenciákat kapjanak a munkájuk elvégzéséhez. A licenszvizsgával egybekötött terv, mint mondta, két éven belül megvalósulhat. Emlékeztetett, Kaposváron tíz éve indult a radiográfus-oktatás, ahol a résztvevők közül számosan sajátították el a képalkotó diagnosztikai szakma alapjait.

Repa Imre beszélt a nemrég átadott és hamarosan a betegek előtt is megnyitó PET MR/CT-központról is, amely a második nem magánkézben működő világszínvonalú technológia Magyarországon. A gyógyítás, oktatás és kutatás több tudományterületet szolgáló intézményét az Egyesült Államokban a riválisok is mindenütt támogatták volna, mondta, azzal, hogy ők még jobbat akarnak majd. Magyarországon gyakran olyan szemlélet uralkodik, hogy ha náluk nem lesz PET, akkor máshol se legyen. Ezzel is szembe kellett mennie a kaposvári fejlesztést négy éve elhatározóknak.
Balogh Zoltán, a kamara elnöke az egészségügyi életpályamodellt és bérrendezést, a szakképzés és továbbképzés fejlesztését, a hatáskörök és felelősségkörök, valamint a szakdolgozói létszám bővítését nevezte a legégetőbb megoldandó feladatnak. A kongresszust a szervezők nevében Vandula Csaba, a radiográfiai egyesület elnökségi tagja köszöntötte Kaposváron.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!