2011.06.01. 09:38
Kivágták a fát, hogy ellophassák sasfiókát a fészekből
Rétisasokat gyűrűznek a nemzeti park szakemberei a hetekben Somogyban. A munka közben a madarak élőhelyeit súlyosan károsító jelenségekre figyeltek fel.
Természetvédők a Mernye határban lévő rétisas fészeknél gyűrűzés közben csak a kivágott fát találták csak meg. Valószínűsíthető, hogy kézi fejszével és kézi fűrésszel lett a fa kivágva és a fiókát elvitték. Ez ügyben természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt eljárást kezdeményeznek a rendőrség felé. Ez azonban nem az egyetlen sajnálatos esemény: a természetvédők egy feltehetően mérgezéstől elpusztult öreg rétisast is találtak Kaposmérő határában, ahol más állatok – például egerészölyvek – is elpusztultak.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Fészke helyett csak a kivágott fát találtak a természetvédők
[/caption]
Horváth Zoltán tájegység vezető elmondta: továbbra is Somogy megyében költ a legtöbb rétisas 52 pár; az idén ők gyűrűztük a legtöbb fiókát, amely 16 egyedet jelent. Hozzátette: tavaly télen több színes gyűrűs madarat olvastak le Darányban, többek között litván gyűrűs madarat is. És vica versa: idén Litvániában találkoztak somogyi gyűrűs rétisassal a szakemberek, de főként szlovák és lengyel gyűrűs madarak érkeznek a Dél-Dunántúlra.
Megtudtuk azt is, hogy az idei költési eredmények sokkal jobbak, mint a tavalyiak, amikor a viharos és esős, hűvös időszakok miatt kevesebb fióka repült ki. A gyűrűzéskor fény derült a fészekben a sasok táplálékainak maradványaira, melyek elsősorban halak és vízi madarak, de csak Somogyban előforduló, specialitásnak számít a mocsári teknős zsákmányolása, amit sem másutt hazánkban, sem más európai országban nem tapasztaltak még.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Specialitásnak számít a mocsári teknős zsákmányolása
[/caption]
A nemzeti park 2004-ben csatlakozott az európai színes gyűrűzési programhoz. A nagyméretű, könnyen leolvasható gyűrűket fióka korban helyezik fel a madár lábaira, mellyel biztosan követhető kora és életútja.