2012.11.12. 16:11
Veszélyes gyermekcsizmákból nagy tételben került a boltokba
Ez évi ellenőrzéseik során találtak már a boltokban veszélyes, s már betiltott fejlámpát, gyerekcipőt, szabadidőruhát, esőköpenyt, fürdőruhát, de még overallt is a Fogyasztóvédelmi Hatóság emberei.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének tájékoztatása szerint az idén az eddig lefolytatott 125 ellenőrzésből 22, harmadik országból származó terméket forgalmazó kereskedelmi egységben találtak a riasztási rendszerekben szereplő veszélyes terméket a felügyelők.
– A megtalált 29 féle, összesen 124 darab termék közül a legnagyobb tételt egy kisgyermekek számára készült tipegő csizma jelentette, melyből egyetlen üzletben 42 pár volt készleten – tájékoztatott a felügyelőség. – Volt olyan veszélyesnek minősülő gyermekesőköpeny, amelyet a felügyelők két kaposvári üzletben, illetve Barcson, Csurgón és Marcaliban is megtaláltak az üzletek polcain. Kirívó esetnek tekinthető, hogy a Somogy megyei felügyelőség által előző évben veszélyesnek minősített és forgalomból kivont terméket ugyanabban a kereskedelmi egységben ismételten eladásra kínáltak.
A letiltott termékek forgalmazása minden esetben bírság kiszabását vonja maga után, mivel a fogyasztók élete, egészsége és testi épsége forog veszélyben. Jelenleg 12 vállalkozással szemben van eljárás folyamatban, a lezárt kilenc ügyben pedig összesen 575 ezer forint bírságot szabtak ki.